Széljegyzet: Zárt osztályon

Gyakran mondják, nem az határozza meg az életünket, hogy mi történik velünk, hanem az, hogyan reagálunk rá. Sokat elmond rólunk, a kárpátaljai magyar közösségről, hogyan rekfektálunk a vegzálásokra, a jogszűkítésekre, a megfélemlítésekre. Megfutamodunk vagy alkalmazkodunk, esetleg tiltakozunk? Az Ukrajnában élő kisebbségek helyzetének elemzése közben néha az a gyanús érzés kerít hatalmába, hogy zárt osztályon vagyunk. […]

Magánvélemény: A Szép új világtól Kazohiniáig

Ha a disztópia (negatív utópia) kerülne szóba, még a téma iránt érdeklődők, a műfajt kedvelők többsége is George Orwell 1984 című regényével hozakodna elő. Pedig van egy másik világhírű, angol nyelven íródott disztópia is, amely majd két évtizeddel megelőzte a megfélemlítésre, hazugságokra, az egyén fizikai és szellemi megsemmisítésére törekvő parancsuralmat bemutató regényt. Aldous Huxley Szép […]

Magánvélemény: Tartsuk meg nyelvünk szépségét!

Az utóbbi időben egyre keményebb ukránosítás adta azt az ötletet, hogy nekünk, akik szenvedő alanyai vagyunk ennek a gyalázatos folyamatnak, tennünk kellene valamit, amivel még jobban meg tudnánk őrizni magyar nyelvünk erejét, szépségét. Gondolok itt az idegen szavak beszivárgásának csökkentésére, azok magyar megfelelői alkalmazására. Én nem vagyok nyelvész, a sors úgy hozta, hogy mindössze hét […]

Széljegyzet: Leszakadva

Lehet egyetérteni vele vagy sem, vitázni róla, mellette és ellene szóló érveket puffogtatni, de a tény tény marad: a világ legújabb kori nagy járványait csakis a védőoltások révén sikerült megfékezni. Így lesz ez a koronavírussal is. A lakosságot hónapok óta sakkban tartó pandémia akkor ér majd véget, ha az emberek nagyobb részét beoltják. Jelenleg öt […]

Széljegyzet: Csak a megszokás

Új év kezdődött. Sokan ilyenkor valami másba fognak, változtatnak életvitelükön, ám akadnak, akik jól bevett szokásukhoz híven pihenéssel, kikapcsolódással indítanak. Az elmúlt években ennek legfeljebb anyagi akadályai lehettek, ám idén erre ráerősített az országban lassan egy éve tomboló koronavírus-járvány. Utóbbi következtében már több tiltást, karantént és fertőzéshullámot is átéltünk. Ami jelenleg aktuális, az a még […]

Széljegyzet: Covid-mentes új esztendőt!

Végre vége. Azt hiszem, sokan sóhajtottak fel hasonlóan szilveszter éjszakáján. Egy olyan évet hagytunk magunk mögött, ami talán örökre – de hosszú időre biztosan – megváltoztatja a világot és benne minket, embereket. 2020 a koronavírus éveként vonul be a világtörténelem lapjaira. A járvány sokunk életét forgatta fel, de maroknyi magyar közösségünk másmilyen veszedelemmel is szembe […]

Széljegyzet: Újratervezés

Aki használt már GPS-készüléket, vagy az okostelefonjára letöltött navigációs alkalmazást, az tudja, ha valamilyen oknál fogva letérünk az célhoz vezető útvonalról, akkor az eszköz, vagy szoftver új útvonalat tervez nekünk. Ez a káosz és a folyamatos újratervezés jellemezte a 2020-as évet, amelynek végét már jó párszor kívántuk az esztendő folyamán. Pedig milyen jól indult az […]

Magánvélemény: Terra incognita és az aggódás joga

Több jel utal arra, hogy az év végére az ukrajnai politikai élet egyik-másik szereplője kicsit elfáradt, esetleg más okból fogalmazott nem teljesen pontosan. „Joguk van aggódni miattuk, de ezt az ukrán törvény által megszabott piros vonalakon belül kell megtenniük” – hangsúlyozta Magyarország kárpátaljai tevékenységével kapcsolatban Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter. Megjegyzendő, a „vörös vonal” mostanság az […]

Széljegyzet: Karácsony üzen: hit, remény, öröm, szeretet

Az elmúlt négy hét az elcsendesülés, a várakozás jegyében telt a keresztény és keresztyén családokban, közösségekben. Az ünnep szimbólumai is e lelki készülődést, ráhangolódást segítik, teszik meghitté, s ráirányítják figyelmünket belső tartalmára, hogy befogadjuk az embernek szánt üzenetet, az örömhírt. Köztudott: „az adventi koszorú formája Isten örökkévaló szeretetét jelképezi, az örökzöld ágak a reményt és […]

Széljegyzet: Várjuk ki a végét!

Félő, hogy lassan nem lesz olyan falu Kárpátalján, ahol „egyesek” ne próbálkoznának meg valamilyen hangulatkeltő, megfélemlítésre irányuló megmozdulással. Így beszélhetnek maguk között az emberek: „Hallottad, hogy meg akarták mérgezni Beregszász ivóvízhálózatát?”, „Az semmi, Szürtében hazaárulással vádolják a képviselőket, mert elénekelték a magyar Himnuszt”, „Na, Tiszapéterfalván meg azzal fenyegetik a magyarokat, hogy eljönnek értünk”, „Nevetlenfaluban meg […]

Készítette és karbantartja a weboldal.net