Széljegyzet: Kirakatszolidaritás

Továbbra is visszatetsző és bicskanyitogató, amit a karantén- megszorítások kapcsán az országvezetés művel. És ezúttal nem a lakosságot érintő egymásnak ellentmondó intézkedésekre gondolok – lásd 11 óra után be kell zárni a vendéglátóipari egységeket, mintha 11 után fokozottabb veszélyt jelentene a vírus. Vagy miközben –megkötésekkel ugyan –, de gyakorlatilag az élet minden területén engedélyezték a […]

Széljegyzet: Örök várakozás

Mint arról havi, mostanában pedig már szinte napi rendszerességgel olvashatunk, a kárpátaljai határátkelőkön áldatlan állapotok uralkodnak. Végeláthatatlan sorok és szeméthegyek jelzik: valami nincs rendben. Több száz személygépkocsi, mikrobusz és nyerges vontató koptatja az átkelőkhöz vezető útszakasz aszfaltját, órákig, sőt, néha napokig rostokolva a bebocsátásra várva. Néhány határátkelő ideiglenes bezárása miatt a legnagyobb sorok Csapnál és […]

Magánvélemény: „Aszfaltbetyárok”

Ukrajnában dübörög a nagy építkezésre keresztelt állami projekt, amelynek keretében több ezer kilométernyi utat hoznak rendbe az ország különböző részein. De mivel évtizedekig nem történt hasonlóan nagy volumenű fejlesztés, komoly lemaradást kell behoznia a regnáló kormánynak. Persze ne legyünk teljesen naivak, ez már az önkormányzati választások egyik pozitív kampányfogása, de legalább nem puszta ígéret, mint […]

Széljegyzet: Tudni kell ukránul!

E tanévtől közel 200 ezer gyerek tért át az oroszról az ukrán nyelvű oktatásra. A középiskolai oktatásról szóló törvény értelmében a jövőben fokozatosan bevezetik a kizárólag államnyelven történő oktatást. Az orosz nyelvű tanintézményeknek nem volt haladék, csak az európai uniós tagállamok nyelvét beszélő kisebbségek számára tolták ki a határidőt 2023-ig. Ezt is csak a rengeteg […]

Széljegyzet: Azt beszélik, hogy…

„…Juliska lánya úgy hallotta a szomszédban, tán’ Pisti koronavírusos, mert állítólag nem engedték át a határon.” „Jaj szegény, s volt tesztje?” „Nem tudom, de ha minden igaz, az a Lenke néni, a másik faluból, csináltatott neki valamit.” Ismerős az efféle eszmecsere? Egy friss példa, nemrég fültanúja voltam, ahogy egy állítólagos fertőzött osztódással szaporodott, és időközben […]

Magánvélemény: Bizonytalan biztonság

Mottó: Akár egy halom hasított fa, hever egymáson a világ, szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát s így mindenik determinált. (József Attila: Eszmélet) Ivan Bakanov, az Ukrán Biztonsági Szolgálat elnöke azt javasolja, hogy ne engedjék az urnákhoz járulni azokat, akik együttműködnek Oroszországgal – közölte a korrespondent.net a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács sajtószolgálatának közleményére hivatkozva. […]

Széljegyzet: „Szeresd az igaz életet”

„A türelem és az igaz ítélet gyakorlása a királyi korona ötödik cifrázása… Ha becsületet akarsz szerezni királyságodnak, szeresd az igaz életet, ha hatalmadban akarod tartani lelkedet, türelmes légy… A türelmes királyok királykodnak, a türelmetlenek zsarnokoskodnak.” (István király intelmei Imre herceghez) Minden kor, minden nemzedék megfogalmazza, mit jelent számára a magyarság, a nemzet, mi a lényege […]

Magyar egység: a 92 százalék kötelez!

Alig két hónap múlva helyhatósági választások lesznek Ukrajnában, ami az új, átalakított közigazgatási rendszerben sorsdöntő fontossággal bír a kárpátaljai magyarság számára. Az ukrán politikai erők már lesben állnak, magyar érdekvédelmi szervezeteink azonban a rosszemlékű régi időket idézve civakodnak egymással. Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) a teljes kárpátaljai magyar egység híve. A Kárpátaljai Magyar Kulturális […]

Magánvélemény: Kell egy alap – és kezdődhet a fosztás

A donbászi fegyveres konfliktus következményeinek helyrehozására legalább 10 milliárd dollárra van szükség. Ez Ukrajna éves bruttó nemzeti összterméke 5-7 százalékának felel meg – mondta Oleg Usztenko. Az államfő gazdasági tanácsadója szerint létre kell hozni egy alapot, melyből a megszállt területek reintegrációja után fedezni lehet az újjáépítést. A fentebbiek olvasásakor az első gondolatom az volt, hogy […]

Széljegyzet: Növekvő elvárások

A koronavírus-járvány második hullámára készül a világ, miután számos országban újra megemelkedett a COVID-19 fertőzöttek száma. A múlt év végén kitört epidémia már eddig is több százezer beteg halálát okozta, a gazdasági károk pedig felbecsülhetetlenek. Ukrajnában szintén a következő hullámot emlegetik. Viktor Ljasko országos tisztifőorvos szerint ez a szokásos influenzajárvány elején, októberben veheti kezdetét, és […]

Készítette és karbantartja a weboldal.net