A múlt század nyolcvanas éveinek kedvenc rajzfilmsorozata volt a televízióban többször vetített Pom Pom meséi. Ki ne emlékezne a csokoládét minden formában imádó Gombóc Artúrra, Festéktüsszentő Hapci Benőre vagy Madárvédő Golyókapkodóra. Utóbbi, csak parafalapot hordott páncéling gyanánt, de az is megóvta őt és kis barátait a puskagolyóktól, csúzlikból kilőtt kavicsoktól. Nem úgy, mint azok az […]
Kategória: Vélemény
Széljegyzet: Közös vizsgánk
Lassan elérkezünk július 21-hez. Újabb vizsgája lesz ez magyar közösségünknek. Minden korábbinál fontosabb, hogy ezen jól teljesítsünk. Sok az ellendrukker. Nagy a tét és nagy a nyomás rajtunk. Ám ez csak még erősebbé és egységesebbé kell, hogy formáljon bennünket. Ukrajnában élve volt éppen elég időnk és alkalmunk megszokni a választási kampányokat, láttunk és tapasztaltunk nem […]
Széljegyzet: Útjavítás okos módon?
Mint ismeretes, nemrégiben a Tiszapéterfalva−Tiszaújlak – különös tekintettel Farkasfalva belterületére – közút állapota okán egyes tiszaháti elégedetlenkedők keze igencsak ökölbe szorult. Azok számára akiket még nem vetett e tájra a sors, indokként legyen elég annyi, hogy az említett aszfalt(van még ott aszfalt?)csík sikeresen pályázhatna a Világörökség címére, hiszen ahogy a maja piramisok, a kínai nagyfal […]
Széljegyzet: Az igazi zsákbamacska
Hogy is mondta Petro Porosenko a választási kampány idején? Azért sem szabad Zelenszkijre szavazni, mert egy zsákbamacska: alakított már ugyan politikust a színpadon, de még egyszer sem játszott a politika színpadán. Nos, hogy mennyire vált be az immár ex-elnök jóslata, még nehéz megmondani. Nem telt le a türelmi időt jelentő száz nap, nem állt össze […]
Széljegyzet: Hogy az a…
Azt hittem, hogy a nyelvtörvény elfogadásával a bukott elnök és a végnapjait élő parlament Ukrajna minden problémáját egyszer és mindenkorra megoldotta. Hatalmasat tévedtem. Egyetlen halaszthatatlan, korszakalkotó, a szép új világot elhozó jogszabály – a törvények Grálja – még hiányzott. Eddig. Most Olga Bohomolec ezt is megalkotta. A Petro Porosenko Blokk képviselőjének tervezete már olvasható a […]
Széljegyzet: Választás hendikeppel
Számomra úgy tűnik, hogy a mostani, előrehozott választás körüli kampány csim bum mintha elmaradna a korábbi korteshadjáratok hangzavarától. Persze az is lehet, hogy a pártok a finisre, az előttünk álló bő két hétre tartogatják a muníciót. Vagy egyszerűen immunisakká váltunk, s annyira már nem irritálja halló- és más idegeinket az ígéretcunamik morajlása, mint a demokrácia […]
Széljegyzet: Felelősség
Peregnek le a homokszemek a képzeletbeli homokórában, közeleg az előrehozott parlamenti választások napja. Július 21-e sorsfordító lehet a kárpátaljai magyarság jövőjét illetően. Mostanság gyakran elhangzik, hogy minden egyes magyar szavazat számít. Viszont valamiért senki nem foglalkozik a külföldön élő vagy dolgozó magyarok szavazataival, pedig szerény becslések szerint is több tízezer voksról lehet szó. Hogy nem […]
Széljegyzet: Szemétidény
Stílszerűen már vagy két hete fejest ugrottunk a strandszezonba, ám ezzel egyidőben a mérhetetlen szemetelés idényébe is. Egy, a lakófalvamhoz közel fekvő egykori bányatóra járok rendszeresen úszni, így módomban áll megfigyelni, hogyan viselkednek hulladékügyben a csobbanni, napozni, kikapcsolódni vágyó polgártársaim. Nos, én négy, viszonylag jól elkülöníthető, nemzetiségileg teljesen vegyes csoportba osztottam őket. Az első csoportba […]
Széljegyzet: Állami lakásmaffia
Rokonaim között is van olyan, aki áldozatul esett a lakásmaffiának. Számos történet kering arról, miként ült be valaki a tulajdonos ingatlanjába, és tett szert fondorlatos módon annak lakására. Azt gondolhatnánk, hogy az ilyesmi büntetendő. Ám ami eddig elítélendő volt, újabban törvényes jogot nyerhet. Az új államfő által távozásra felszólított miniszterek ugyanis úgy tesznek, mintha mi […]
Széljegyzet: Gondolkodj – unk!
Olybá tűnhet, hogy a kárpátaljai magyarság szemszögéből nincs közvetlen tétje az idei előrehozott parlamenti választásoknak. Ez alkalommal egyetlen elfogadható és komolyan vehető párt sem ajánlott fel befutó listás helyet érdekvédelmi szervezeteinkhez kapcsolódó személynek. Van ugyan három olyan választókerületünk, ahol jelentős magyar közösség él, de józan ésszel könnyű felfogni: kettőben az esély egyenlő a nullával. Legfeljebb […]