Szabó Attila nincs fent a közösségi oldalakon, ő általában a mezőn szokott tartózkodni. Facebook helyett a juhnyájat böngészi. A tizenkilenc éves fiatal gyerekkora óta nagy állatbarát, és az ezzel járó munkától sem riad vissza. Atussal – a faluban mindenki így szólítja – a bárányok legeltetése közben beszélgettünk. Máskor nem igazán lehet elkapni, egész nap van […]
Hónap: 2018 június
Főiskolai tanévzáró miniszterekkel
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévzáró és diplomaátadó ünnepségére tegnap került sor Beregszászban, hagyományosan a református templomban. A főiskolán a különböző képzési szinten 1051 diák számára ért véget a 2017-2018-as tanév, 102 végzős hallgató kapta meg a végzettségét igazoló BA/BSc, illetve magiszteri oklevelét. Dr. Orosz Ildikó rektor évértékelő beszédében kifejtette, diákjaik sikeresen szerepeltek […]
Széljegyzet: Morgolódók
Morog a buszvezető, mert a felszálló papírpénz helyett a nyugdíjas igazolványát mutatja. (A harmadik ősz hajú előtt hirtelen mozdulattal bezárja az ajtót.) Morog az elárusító, mert a vásárló túl sok aprópénzzel akar fizetni (és akkor is, ha nincs aprója). Morog a mentős, mert éjszaka riasztották. A szemétszállító, mert nem közvetlenül a járda szélén van a […]
„Hazai” vb-vélemények: mi lehet a horvátok sikerének a titka?
Változatosnak nem mondható eredménysorral zárult az oroszországi labdarúgó-világbajnokság 7. napja, a portugálok Marokkót, az uruguayiak Szaúd-Arábiát, a spanyolok pedig Iránt gyűrték le 1–0-ra. Két egyértelműbb és egy izgalmas meccs ígérkezett a csütörtöki játéknapra. Végül már az első mérkőzés is meglepetést hozott: Dánia ugyan gyorsan vezetést szerzett Ausztrália ellen, de azok egy tizenegyesből egyenlítettek, maradt azonban […]
Veteránok és bányászok a parlament ellen
Összecsapott a rendőrökkel, áttörte a kordont, és egészen a parlament főbejáratáig nyomult a jórészt az egykori szovjet hadsereg afganisztáni veteránjaiból és bányászokból álló tüntető tömeg, amelynek résztvevői szociális juttatásaik emeléséért vonultak a törvényhozás épülete elé. Helyszíni jelentésekben a demonstrálók számát több ezerre becsülték, a rendőrség szerint mintegy másfél ezren voltak. Az összetűzésben a tüntetők állítólag […]
Legelő, ami nincs
A Latorca közelében lévő Ung-vidéki Tiszaágtelekről tudni kell, hogy 815 lakosa van, ebből 250 roma. Az egykor színmagyar faluban egyre több a betelepülő ukrán, jelenleg mintegy három tucatnyian vannak, az eladó, olcsó házakat zömmel ők vásárolják meg. Bár az elvándorlás nem jellemző az itteniekre, a megélhetési problémák miatt számos család felnőtt tagjai Magyarországon, Csehországban vállalnak […]
Magyar identitás ukrán nyelvtudással
Ma került sor a magyar−ukrán miniszteri megbeszélésre Kárpátalján. A találkozó az oktatási törvény ominózus 7. cikkelye körüli felzúdulást hivatott mérsékelni. Szijjártó Péter és Pavlo Klimkin külügyminisztereken kívül tárgyalóasztalhoz ült Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője és Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszter is, valamint a helyi érdekvédelmi szervezetek képviselői. A magyar és ukrán miniszterek konstruktívnak […]
Szupernagyi
Palahonics Ágnes fürge, beszédes idős hölgy, aki mindig is szeretett jönni-menni. A lábfájása miatt már visszább vett a tempóból, de így is ő a ráti szupernagyi. A helyi óvodások lassan negyven éve az ő főztjén nőnek fel. – Mit szeretnek a legjobban a kicsik? – Mindent dicsérnek. A gőzön főtt gombócot különösen szeretik, de a […]
Árokba borult a mentőautó
Beteget szállító mentőautó járt szerencsétlenül a szolyvai járási Kisanna (Hanykovica) térségében. Az elsősegély rohamkocsija egy infarktust szenvedett férfival igyekezett Ungvárra a megyei kardiológiai központba, amikor a baj történt. Szemtanúk elmondása szerint az előtte haladó gépjármű nem adta meg a megkülönböztető jelzést használó szolgálati autónak az elsőséget. A sofőr, hogy elkerülje az ütközést, félrerántotta a kormányt, […]
Összegezett a migrációs szolgálat
Öt hónap eredményeit összegezte a megyei állami migrációs szolgálat. Mint arról Olga Postak szóvivő beszámolt, május végéig az okmányirodákban 76 000 kárpátaljai kapta kézhez az új biometrikus útlevelét, ez idő alatt kiadásra került 21 000 ID-kártya személyi igazolvány. A hivatal bevételei meghaladták a 27 millió hrivnyát. A szolgálat másik fő feladata az illegális migráció elleni […]