Szijjártó: a magyar közösségek jogait semmilyen nyomás hatására nem áldozzuk fel

A magyar közösségek jogainak védelmét ígérte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülésén, a magyar Országházban. „A magyar külpolitika továbbra is kitart amellett, hogy a magyar közösségek jogait semmifajta geopolitikai érdek oltárán nem fogjuk feláldozni, dacára mindenféle nyomásnak, függetlenül attól, hogy annak a nyomásnak milyen a mértéke, és […]

Az elengedés folyamata soha nem egyszerű

A Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolában ott-jártunkkor éppen szünet volt. A gyerekek a jó időnek örvendezve vidáman futkostak a nagy udvaron. Nem maradtak ki a szaladgálásból 4/A osztályosok sem. Becsengetés után matematikaóra várta őket. Az osztályban 32-en tanulnak (16 lány, 16 fiú). Győrffy Ágnes osztályfőnök nagy-nagy szeretettel beszél „gyermekeiről”. – Négy évvel ezelőtt mint […]

Bíró Ferenc: „Könnyen barátkozom, bár zárkózott személyiség vagyok”

A ketergényi, 38 éves fiatalember nagyon barátságos, türelmes és jószívű. Elmondása szerint  diákjaival  jó a  kapcsolata. Osztályfőnökként fontos szerepet tölt be a tanulói életében akik az  idén érettségiznek. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Bíró Ferenc, az Ungvári Magyar Tannyelvű Drugeth Gimnázium informatikatanára. – Miért döntött a pedagóguspálya mellett? – Lassan 16 éve dolgozom […]

Grezsa István: leginkább Kárpátaljára jellemző a több gyermek vállalása

Úttörő kezdeményezés a Kárpát-medencében, hogy hegyi panziót vásárolt a magyar kormány támogatásával a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) a tagjai számára, ami a kárpátaljai magyarság szülőföldön maradását is szolgálja – jelentette ki Grezsa István miniszteri biztos szombaton a nagybereznai járási Viharos (Viska) településén működő Vadvölgy Panzióban. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a […]

Patikaügy: ki menti meg a betegeket?

A folyamatos gyógyszerdrágulás mára elviselhetetlen méreteket öltött. Míg a vásárlók a patikusokat, azok a nagybani beszállítókat, utóbbiak viszont a dollár árfolyamát szidják, és az előállítási költségek drágulásával takaróznak. Közben a krónikus betegek kénytelenek lemondani megszokott, jól bevált piruláikról és áttérni olcsóbb, ám általában rosszabb minőségű és gyengébb hatásfokú készítményekre. Csakhogy utóbbiakból is egyre kevesebb kapható […]

Mindenki Zelenszkijre utazik

Az ukrán elnökjelöltek népszerűségi listáját vezető humorista színész, Volodimir Zelenszkij azzal állt elő, hogy a regnáló hatalom különféle bűncselekmények elkövetésével próbálja őt és a Kvartal 95 nevű humorszínházát hamisan megvádolni, egyebek között pénzmosással. A Facebookon közzétett videoüzenetben Zelenszkij közölte, hogy erre rendvédelmi szervek munkatársai hívták fel a figyelmét. A showman szavai szerint tájékoztatták arról, hogy […]

Tavaszi karbantartás – Ami a horgász számára elengedhetetlen

A hideg hajnalok bármennyire is igyekeznek elhitetni, hogy még odébb a tavasz, azért a déli napsugár már kezdi kicsalogatni a megújulás első virágait. A közelgő tavasz pedig a vizek partján is egyre hangosabban hallat magáról – elég a nádszálak és fűzfák ágain tornászó énekesmadarakra néznünk – sok horgász-sporttársnak viszketni kezd hát a tenyere. Tetszik-nemtetszik, itt […]

Gondot okozhat a megfigyelők nagy száma

Ukrajnában a Központi Választási Bizottság (CVK) szakmailag ugyan felkészült a március végi elnökválasztás lebonyolítására, a jelöltek és a belföldi választási megfigyelők példátlanul nagy száma azonban nehézségek elé állíthatja a voksolás zavartalan lebonyolítását, és logisztikai nehézségekhez vezethet – közölte az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) pénteken. A PACE küldöttsége kétnapos kijevi látogatását követően kiadott jelentése szerint […]

Halálos gázolás

Nagybocskón névtelen telefonáló értesítette a rendőrséget a 102-s ügyeleti számon, hogy a település főutcáján elütöttek egy kerékpárost. A 68 éves férfi a helyszínen életét vesztette. A gázoló, egy 25 éves kaszómezői (Koszivszka Poljana) lakos, későn vette észre az előtte haladó biciklist. A férfi ellen büntetőeljárást indítottak.

Divat lett autókat gyújtogatni

Vidékünkön az utóbbi hetekben, hónapokban mindennaposakká váltak a gépkocsitüzek. Igaz, a lángok már korábban is gyakran pusztították a járműveket. Olykor véletlenül, de többnyire szándékos gyújtogatás következtében lobbannak fel a lángok. Míg a múlt század kilencvenes éveiben az alvilági körökben a vetélytársak, haragosok egymás likvidálásával oldották meg vitás ügyeiket, az új évezred elején a fizikai leszámolást […]

Készítette és karbantartja a weboldal.net