A Sahtar és a Dinamo is hozta a kötelezőt az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában. A tavaszt remekül kezdő kijeviek – az Európa Ligában kiejtették az Olympiakoszt, a hazai pontvadászatban egy ötössel kitömték a Zorját – Csernyihivből hozták el a három pontot. Az első félidőben a lengyel Tomas Kedziora talált be, a másodikban Vitalij Bujalszkij […]
Hónap: 2019 március
Tanulás közben feloldódnak
A Start Nyelvközpont négy éve működik Beregszászban, azóta várja az idegen nyelveket tanulni vágyó gyerekeket, akikkel képzett pedagógusok foglalkoznak. Mondics-Kurmay Lívia, a nyelvközpont vezetője bővíteni szerette volna a tevékenységüket, ezért egy évvel ezelőtt létrehozta a Tudásért és fejlődésért Kárpátalján Alapítványt. – Egyik programunk keretében a beregszászi bentlakásos óvodában ingyenes angol-, illetve készségfejlesztő órákat tartunk a […]
Pacsirta énekverseny – harmadszor
A Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola harmadik ízben adott otthont a Pacsirta népdaléneklő versenynek, melyre a megye szinte minden szegletéből érkeztek igazi kis énekes pacsirták. Összesen 36 kislány, illetve hét népi énekegyüttes lépett színpadra, előadásaikat szakmai zsűri értékelte. A gyerekek három kategóriában vetélkedtek (11-12, 13-14 és 15-17 évesek). A versenyzők elsőként a kötelező népdalt adták […]
Egy kilogramm marihuánát csempészett
Ideges viselkedése miatt fennakadt a vámosok hálóján egy, a Tiszaújlak–Tiszabecs határátkelőn Magyarországra tartó utas. Amikor tüzetesebb vizsgálatnak vetették alá, ruhája alól és a zsebeiből 1250 gramm marihuána került elő. Az illető azt mondta, valaki megkérte rá, hogy vigye át a határon a tiltott szert, és hagyja egy fa tövében. Az illegális csempész ellen rendőrségi eljárás […]
Széljegyzet: Ki kit ver át?
Az életszerű, realizmusban gyökerező válasz: mindenki mindenkit. Ha árnyaltabb összképre törekszünk, hozzátehetjük: a többség piti, majdhogynem ártalmatlan csúsztatásokkal operál. Vannak az idő múlásától és társadalmi berendezkedéstől független, már-már hagyománnyá nemesedett átverések. Kicsit spórol a liszttel a pék, frissek közé teszik a többnapos kenyeret, négycentes pohárba mérik a féldecit… Vannak turpisságok, melyek a modern berendezések alkalmazása, […]
Bocsánatot kért a KMKSZ-székház elleni támadás egyik elkövetője
Ismét foglalkozik a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári szákháza elleni támadással a Mukachevo.net. Az ukrán nyelvű hírportál értesülése szerint Adrian M., a 2018. február 4-i gyújtogatás egyik elkövetője beismerte bűnösségét, és március 4-én, a Krakkóban folyó per során bocsánatot kért az ügyben érintett mindhárom országtól. Hétfőn a másik gyanúsított, Tomasz Sz. is bevallotta, hogy […]
Multira fel!
Sok barangoló-társ számára talán az egyik legkeményebb sportnak számít a pergető-horgászat. Lett légyen szó néhány grammos, a műlegyezéshez hasonló „ultralightozásról”, melynek során a domolykó, a jász keszeg vagy a sügér kerülhet célkeresztbe egész a super-heavy trollingozásig, ahol már maga a csali is akkora, hogy fárasztani kell. Rengeteg ága van e műfajnak. Az utóbbi időben viszont […]
Március 15. munkaszüneti nap
A megyei állami közigazgatás vezetője rendelkezésben javasolja, hogy Kárpát-Ukrajna kikiáltásának 80. évfordulója alkalmából március 15-e legyen munkaszüneti nap. Ezt a munkanapot április 6-án kell ledolgozni.
Miért veszélyes a lomégetés?
Még alig tavaszodik, a hó is épp hogy elolvadt, de a kertekben már égetik a hulladékot. Az emberek igyekeznek megszabadulni a múlt nyárról visszamaradt elszáradt gazoktól. Ám vannak, akik nem örülnek a tüzeknek. Miért? – kérdezte a KISZó Natalija Batirt, a megyei állami katasztrófa-elhárítási szolgálat szóvivőjét. – Valahogyan meg kell szabadulni az elszáradt növényzettől… – […]
Tisztújítás a KMKE-ben
Tisztújító közgyűlést tartott a Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesülete (KMKE). Beregszászban, az Európa–Magyar Házban lebonyolított fórumon Varga Éva elnöki beszámolójában elemezte az elmúlt időszakban elvégzett munkát, kitért a problémákra, vázolta az elért eredményeket. A közgyűlés ismét Varga Évát, a Beregszászi Járási Központosított Könyvtárhálózat igazgatóját választotta elnöknek. Az alelnökök: Vaskeba Katalin, a Nagyszőlősi Járási Központosított Könyvtárhálózat igazgatója, […]