Vasárnap valószínűleg még a Magasságos is kiült a nevetlenfalui Akli hegy oldalába. Ha pedig kiült, akkor lehet, hogy töltött egy pohárkával és mindent látó tekintetét a hegy lábához vetve, mosolyodva dörmögte szakállába: „no ugye, hogy tudtok ti, kedves gyermekeim”. Ha pedig ő mosolyog akkor az ég is mosolyog, hiszen a lassan hetek óta tartó „monszun” egy kis pihenőt engedélyezett.
E mosolyokra pedig még ok is igencsak akadt, hiszen ünnepeli jöttek össze Nevetlenfalu, Akli, Aklihegy és Újakli lakosai, kikhez rövid úton anyaországi és romániai nemzettestvéreink is csatlakoztak. És mi volt az aminek úgy örült azon a verőfényes napon kicsi és nagy. Egy apróság – mondaná bármely Ukrajnától valamelyest európaibb ország polgára. Hatalmas eredmény – kiáltottuk mi, hiszen 11 esztendő csűrése-csavarása, politikai játszmái és elvetélt lobbikísérletei után végre emberhez, mi több sportemberhez méltó,
műfüves focipályával és európai szabványoknak megfelelő játszótérrel gazdagot Nevetlenfalu.
Az átadó ünnepségen – melyet többek között Brenzovics László KMKSZ-elnök az ungvári és beregszászi magyar diplomáciai testületek képviselői és a település magyarországi és romániai testvértelepüléseinek küldöttségei is megtiszteltek jelenlétükkel – elsőként Oroszi József polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd Barta József a megyei tanács elnökhelyettese vette át a szót.
Az elnökhelyettes Rezes Károly megyei képviselő állhatatos lobbitevékenységéért mondott köszönet,
majd szólt arról, hogy 99 évvel az anyaországtól való elszakítottság után, a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben, a népesség soraiban rendet vágó elvándorlás idején is van igény játszótérre és focipályára e településen. Sarkadi Gábor Magyarország Beregszászi konzulátusának konzulja amatőr labdarúgóként a sport közösségformáló, megtartó erejére hívta fel a figyelmet. Boldog István Fideszes képviselő pedig szép szavaknál is tovább ment. Az egykoron Kétpó színeiben focizó politikus nemes egyszerűséggel beállt az ovisok és kisiskolások közzé labdát kergetni. Bodnár Johanna, a Kelet-Európai Misszió képviselője (e szervezet még a dél-ukrajnai lepratelepek támogatásában is részt vesz) a projekt egyik támogatója a közösség összetartásáért az önkéntes munkáért mondott köszönetet.
A köszöntők után – tekintettel a hőségre – az ünneplők néhány fanatikus focirajongó srác kivételével felvonultak az Akli-hegyre, hol a XXI. Eper-és Cseresznyefesztiválon már nem a labda és a hinta, hanem e két gyümölcs volt a főszereplő.
A frissen átadott létesítmények kapcsán Rezes Károly megyei tanács képviselőjét arról kérdezte a KISZó, hogyan sikerült keresztülvinni az új focipálya és játszótér tervét, hiszen a hasonló célra elkülönített megyei forrásokra igen sokan pályáztak.
– Az alapvető tanulság az volt – nyilatkozott Rezes úr –, hogy csak összefogással lehet elérni valamit. Hogy ennek a jelentősnek számító beruházásnak Nevetlenfalu adhasson otthont, egyrészt kellett hogy a helyi önkormányzat komolyan nekilásson az alapok elkészítéséhez, melyet Oroszi úr és csapata kifogástalanul végzett. Kellett, hogy ungvári kollégáim lássák, itt nem a sültgalambot várják, hanem tenni is akarnak a fejlesztésekért. A lehető legfontosabb viszont a megyei tanács magyar ajkú képviselőinek összehangolt fellépése volt. A megyei büdzsé ugyanis mindössze 3 ilyen ifjúsági és sportlétesítmény finanszírozását tette lehetővé, és bizony nagy volt a „tolongás”, hogy ezek hová kerüljenek. A KMKSZ-UMDSZ frakció viszont bebizonyította, hogy a két magyar párt Kárpátalja viszonyai között ma olyan politikai erő, amivel számolni kell. Szerintem pont ez az együttműködés volt az eset legnagyobb tanulsága, hiszen előre vetíti, hogy együtt egy focipálya ügyénél sokkal komolyabb kérdésekben is hathatósan tudjuk majd képviselni választóinkat.
– Hogyan tovább, milyen újabb célok állnak majd önök előtt?
– Nem titok, hogy a nevetlenfalui kéttannyelvű középiskola katasztrofális állapotban van. A focipályára is azért volt leginkább szükség, mert a tanintézmény tornaterme gyakorlatilag semmiféle sporttevékenységre nem alkalmas, egy balesetveszélyes romhalmaz. A következő projekt az lesz hát, hogy megtaláljuk azokat a forrásokat melyek lehetővé teszik a tanintézmény technikai hátterének modernizálást. Egyelőre a tervezés fázisában van a dolog, de azt hiszem, amennyiben a már jól begyakorolt közös fellépést és együttműködést ismét alkalmazni tudjuk, sikerrel járunk.
Matúz István
