Jön az ezer hrivnyás

Az Ukrán Nemzeti Bank idén október 25-től forgalomba hozza az ezer hrivnyás bankjegyet. A pénzintézet tájékoztatója szerint az új nagy címlet egyik oldalán Volodimir Vernadszkij filozófus, esztéta, több tudományág létrehozója, az Ukrán Nemzeti Akadémia alapítója és első elnöke látható. Hátoldalára az Akadémia elnökségi épületének fényképe került. Az új, alapvetően halványkék színű bankjegy, melynek létjogosultságát a […]

„Hajótöröttek, akiket Jézus partra segített”

Mezőváriban immár 9. alkalommal került megrendezésre a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) egyik legnagyobb rendezvénye, a Családi Csendesnap. Ezúttal a Csongori Szenvedélybetegeket Mentő Misszió együttműködésével. A nap fő témája az volt, hogy mindannyian hajótöröttek vagyunk, de ha elfogadjuk Isten segítségét, akkor kegyelmet nyerhetünk. Erről beszélt a nyitó áhítat során Zán Fábián Sándor, a KRE püspöke, akit […]

Itt az újabb orosz–ukrán diplomáciai pengeváltás

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) határozatot fogadott el arról, hogy Oroszország visszakapja öt éve megvont szavazati jogát a testületben. A döntés alapján Oroszország a 47 tagállamot számláló páneurópai szervezet tagja maradhat. Az ukrán külügyminisztérium nyilatkozatban tiltakozott a döntés ellen. A dokumentum szerint a határozat „megengedhetetlen visszalépés”, mivel Oroszország durván megsérti a nemzetközi jog alapelveit, […]

Mi kell a sikeres táborozáshoz?

Javában tart a vakáció. A gazdasági válság, a számtalan átszervezés, privatizáció, bezárás miatt az elmúlt időszakban Ukrajna-szerte jelentősen megcsappant az iskolások üdülési lehetősége. Sok szülő mégis megragadja az alkalmat, hogy táborba küldje csemetéjét, mert akkor érzi igazán biztonságban, ha felügyelet alatt tudhatja, ahelyett, hogy az utcán csatangolna. De mire kell odafigyelnie, hogy valóban nyugodt lélekkel […]

Hat hónap – ötven gyermekgyilkosság

2019-ben eddig több mint ötven gyerek halt erőszakos halált Ukrajnában – derül ki a nemzeti polícia sajtószolgálatának közleményéből, melyben a testület arra kéri a parlamentet, hogy tegyen intézkedéseket a gyerekek védelmében. Szerhij Knyazev országos rendőrfőparancsnok a közleményben kifejti: a rendőrség volt az egyik kezdeményezője annak a petíciónak, melyben arra ösztönzik a parlamentet, hogy szigorítsa meg […]

Széljegyzet: Szemétidény

Stílszerűen már vagy két hete fejest ugrottunk a strandszezonba, ám ezzel egyidőben a mérhetetlen szemetelés idényébe is. Egy, a lakófalvamhoz közel fekvő egykori bányatóra járok rendszeresen úszni, így módomban áll megfigyelni, hogyan viselkednek hulladékügyben a csobbanni, napozni, kikapcsolódni vágyó polgártársaim. Nos, én négy, viszonylag jól elkülöníthető, nemzetiségileg teljesen vegyes csoportba osztottam őket. Az első csoportba […]

Koronavárosok találkozója – tizenegyedszer

A nyár a fesztiválok, táborozások ideje, ahol találkoznak egymással az egykor együvé tartozó, ám a történelem viharában elszakadt részek is. Emlékezni a múltra, megtartani a jelenben és átmenteni a jövőbe maradandó értékeinket, kultúránkat, szokásainkat – ez a kulturális randevúk célja. A hajdani öt koronaváros – Técső, Visk, Huszt, Hosszúmező és Máramarossziget – találkozóját idén tizenegyedik […]

Cselekvő szeretet: dél-koreai misszionáriusok Kárpátalján

Június 19 és 22 között dél-koreai misszionáriusok nyújtottak segítséget több nagyszőlősi járási községben: Nagypaládon, Salánkon, Tiszapéterfalván és Tekeházán. A misszionáriusok között volt egy lelkész, ezenkívül presbiterek, szemészek, orvosok, fodrászok és fotósok is. A koreaiakkal jött lelkipásztor lehetőséget nyújtott arra, hogy a környező falvakból érkezett gyülekezeti tagok vele együtt imádkozzanak a számukra fontos dolgokért. Az imádság […]

Hatalmas a széthúzás az új ukrán egyházban

Tovább mélyült az új, Moszkvától különvált ukrán ortodox egyházban kialakult belső viszály az egyház két vezetője, Epifanyij metropolita és Filaret tiszteletbeli pátriárka között, miután hétfőn Filaretet megfosztották a kijevi egyházmegye irányításának jogától. A döntést az ukrán ortodox egyház szinódusán, Filaret távollétében hozták meg. A határozat az Ukrajinszka Pravda hírportál tájékoztatása szerint kimondja, hogy “Filaret tiszteletbeli […]

Kihasználta a listavezető botlását Badaló

A Beregszászi FC 1–0-ás vereséget szenvedett a Nagybégányi FC otthonában a beregszászi járási labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában. A Vérke-parti gárda a botlásért az elsőségével fizetett, ugyanis Badaló élt az adódó lehetőséggel . A Tisza-partiak 2–1-re nyertek Kígyós otthonában és ezzel visszavették a vezetést a tabellán, ám a beregszásziak egy meccsel kevesebbet játszottak. A Beregszászi Sparta magabiztos […]

create by Számítógépes.com