Az újságírókat köszöntötték a megyeházán

Ukrajnában június 6-án méltatják az újságírók napját. A megyei önkormányzat vezetői e szakmai ünnep alkalmából közös koccintásra és kötetlen beszélgetésre hívták a média itteni képviselőit.
Azért tartják június 6-án a tollforgatók szakmai napját, mert 1992-ben ezen a napon vették fel az ukrán nemzeti újságíró-szövetséget a nemzetközi újságíró szervezet tagjai közé.

A megyeházán tartott ünnepi eseményen Jaroszlav Halász, a megyei állami közigazgatás megbízott vezetője – aki maga is zsurnaliszta – és Mihajlo Rivisz, a megyei tanács elnöke köszöntötte szakmánk képviselőit. A rendezvényen kollégánkat is díjaztak. A KISZó képviseletében Dunda György lapigazgató a megyei tanács elismerő oklevelét vehette át, aki megragadva az alkalmat, emlékeztette a kárpátaljai ukrán nyelvű sajtó nagy számban megjelent képviselőit, hogy idén május elsejétől már ukrán nyelvű változata is van a KISZó Online-nak, ami az ua.kiszo.net felületen érhető el. Mint ahogyan lapigazgatónk fogalmazott: az UA-KISZó a magyarság hangja kíván lenni az ukrán nyelvű médiapalettán!

Szólt arról is, hogy a Kárpáti Igaz Szó jövőre méltatja fennállásának 100. évfordulóját, amivel a legpatinásabb újság Kárpátalján.

Vidékünk magyar újságírói közül oklevélben részesült még Makusinné Rehó Viktória, a Kárpátalja hetilap munkatársa, Kopinec Viktória, a Karpatszkij Objektív magyar újságírója és Nemes János, az MTI itteni fotósa.

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó