„Idén májusban töltöttem be a hatvanadik életévemet. Felkerestem a nyugdíjosztályt. Kiderült, nyolc hónap hiányzik a szükséges munkaviszonyhoz, enélkül nem vonulhatok nyugdíjba. Eszembe jutott, hogy fiatalon hosszú időn át a kolhozban dolgoztam, ez az idő viszont nem került be a munkakönyvembe. Mit csináljak?”, kérdezi K. Mária munkácsi járási olvasónk.
Kérdésével a megyei Nyugdíjalaphoz fordultunk, ahol Natalija Mihalina sajtóreferenstől a következő választ kaptuk:
– Érdemes először tisztázni, mi a különbség a munkaviszony és a biztosított munkaviszony között. Ugyanis az első kategóriába azok a 2004. január 1-je előtt munkával töltött évek tartoznak, melyek belekerültek a munkakönyvbe vagy más dokumentumokba. A biztosított munkaviszonyba viszont – mely fogalmat 2004. január 1-től vezették be – azon éveket számítják be, melyek során a munkaadó vagy az illető (magánvállalkozó) személyesen havonta fizette a szociális járulékot. Tehát, ha valaki ugyan dolgozott, ám a kötelező járulékot nem fizették be utána, azt az időszakot nem veszik figyelembe a fizetett munkaviszony megállapításakor. Ez amiatt fontos, mert ezen évek számától függ, jogosult-e valaki a nyugdíjazásra. Amennyiben nincs elegendő biztosított munkaviszonya valakinek, csupán szociális nyugdíjra számíthat.
Hangsúlyozom, a 2004 előtti munkával töltött évek, amennyiben van róluk írott feljegyzés, automatikusan hozzáadódnak a biztosított munkaviszonyhoz és azokat figyelembe veszik a nyugdíj számfejtésekor.
Ami konkrétan a levélírót illeti: a 2004 előtti munkaviszonyát a munkakönyvén kívül más irattal is bizonyíthatja: azzal az igazolással, melyből kiderült, hogy mikor vették fel és mikor bocsátották el az adott állásból, a fizetés átutalásáról szóló dokumentum fénymásolatával. Itt figyelembe kell azonban venni a nyugdíjtörvény 56. cikkelyét, mely kimondottan az egykori kolhozistákra vonatkozik. Ennek értelmében ugyanis a munkaviszonyát abban az esetben veszik figyelembe, ha tagja volt a kolhoznak és/vagy ledolgozta a megállapított minimumot a kollektív gazdaságban.
A szükséges iratokat, melyek bizonyítják ezeket, az egykori vállalatnál, vagy annak jogi utódjánál kell beszerezni, vagy a lakhely szerinti levéltárban, majd ezeket fel kell mutatni a Nyugdíjosztályon.
A Miniszteri Kabinet a munkaviszony megállapításához szükséges iratokról szóló 637. számú rendelete értelmében a munkával töltött éveket
az egykori vállalat igazolásával, rendelkezéseivel, a fizetést igazoló számlákkal, munkahelyi igazolványokkal és jellemzésekkel, munkaszerződésekkel vagy más, bizonyítékul szolgáló dokumentumokkal lehet alátámasztani.
Felhívnám rá a figyelmet, hogy a vállalat személyzeti osztálya a kérdésekkel kapcsolatos dokumentumokat (munkafelvétel, elbocsátás, más munkakörbe való áthelyezés, helyettesítés stb.) 75 évig kötelesek megőrizni.
Magyar Tímea