Széljegyzet: Gondolkodj – unk!

Olybá tűnhet, hogy a kárpátaljai magyarság szemszögéből nincs közvetlen tétje az idei előrehozott parlamenti választásoknak. Ez alkalommal egyetlen elfogadható és komolyan vehető párt sem ajánlott fel befutó listás helyet érdekvédelmi szervezeteinkhez kapcsolódó személynek. Van ugyan három olyan választókerületünk, ahol jelentős magyar közösség él, de józan ésszel könnyű felfogni: kettőben az esély egyenlő a nullával. Legfeljebb a 73-as számú Nagyszőlős központúban csillan meg a mandátumszerzés reménye. De ehhez is minimum három feltétel szükséges: a magyar szervezetek összefogása, jelentős számú szláv szavazat és isteni csoda.

Az érdektelenség azonban csak látszólagos, a jövőre nézve igenis komoly tétje lesz ennek a szavazásnak. A kijevi pártközpontok ugyan túlontúl könnyűnek találtak ahhoz minket, hogy képviselőnk helyet foglaljon az ukrán ráda padsoraiban, de mi megmutathatjuk, mekkora a súlyunk valójában. Egyben vizsga is lesz a voksolás, méghozzá a közösség és annak vezetői számára külön-külön és egybe véve is. A közösségnek most könnyű dolga lesz: nem kell mást tennie, mint a pártlisták közül kiválasztani a számára legszimpatikusabbat, az egyéni jelöltek közül pedig beikszelni a remélhetően egyetlen magyar jelöltet. Voltaképpen csak annyi a teendője, hogy legyőzze saját lustaságát és közömbösségét, éhesen még vagy már jóllakottan, esőben vagy égető napsütésben felkeresni a saját szavazókörzetét. Nehezebb dolguk lesz az érdekvédelmi szervezeteknek. Egy-egy ilyen választás során ugyanis sok egyéb mellett az is kiderül, mennyire maradtak meg hitelesnek a kárpátaljai magyarság szemében, mennyire végezték közmegelégedésre a munkájukat, mennyire tudják mozgósítani e megfogyatkozott közösség tagjait. Lesz dolguk nem is kevés: mind a legutóbbi ukrajnai elnökválasztás, mind az EP-választás Szlovákiában és Romániában egyaránt azt mutatja: a magyarság körében a többségiekénél sokkal alacsonyabban lángol a politikai aktivitás.

Egy ilyen választás ezért lehetőséget ad egy seregszemlére, a muníciók leltárba vételére is, melyekre a későbbi politikai alkudozások során lesz szükség. Mert szükség lesz és nem csupán a majdani parlamenti választáskor és nem csupán a nem is oly távoli önkormányzati választáskor, de a meghirdetett decentralizáció számunkra kedvező végrehajtásához is. Gondolkodj – unk!

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó