Maurice Fleuret francia zenetudós javaslatára, a csillagászati nyár első napját 1982-től a világon mindenütt zenével köszöntik. Legelőször Franciaországban tartották meg a zene ünnepét. Azóta már világméretűvé vált ez az alkalom, több mint száz országban rendezik meg. Milyen kihívásokkal néznek szembe manapság a zenészek? Van-e kárpátaljai zenei társadalom? – kérdezte a KISZó Czébely Csaba Csibe zenészt.
– Melyik műfajok a legnépszerűbbek?
– Ebben nehéz objektívan nyilatkoznom, mivel nem vagyok mindenevő zenei téren, az én stílusom a heavy metal. Egyszer az egyik ismerősöm jól megfogalmazta, hogy hamburgerből adnak el legtöbbet a világon, mégsem az a gasztronómia csúcsa. Valahogy így van a zenével is. Az, hogy valamelyik műfaj most nagyon felkapott lett, még nem jelenti azt, hogy abban íródnak a legjobb alkotások, nem az a mérce.
– Hogyan lehet berobbanni a zeneiparba?
– Nem hiszek már abban, hogy be lehet robbanni bárhová is, csupán hangszeres tudással. A magas felkészültség is elengedhetetlen, de szerencse is kell hozzá, meg jó körökben kell mozogni. Itt is egy hasonlattal élnék: ha malomba jársz, lisztes leszel. Ez kicsit ellentmondásos azzal, hogy anno én a Pokolgépbe pusztán a tudásom révén kerültem be. De annak már húsz éve, régebben más volt. A Keresztes Ildikó zenekarához viszont már egy barátomnak köszönhetően csapódtam, ő vitt oda. Ma már így működik. Ha bármilyen más szakmába fektettem volna ennyi energiát, mint a dobolásba, már milliárdos lennék. Bizonyos szempontból hálátlan a zenész élet, rengetegen vagyunk és mindenki marha jól muzsikál, nehéz kitörni. De jól van ez így, mindig azt mondom, a fiatalok inkább hangszert vegyenek a kezükbe, mint mást. Csak valahogy tudatosítani kellene bennük, hogy nem mindenkiből lesz rocksztár, jó esetben minden századikból fut be, a többiek nem ebből fognak megélni. Viszont ha beleélik magukat és nem sikerül, félő hogy végleg abbahagyják, pedig csupán azért kellene zenélniük, hogy önmagukat kifejezzék és örömet szerezzenek maguknak és másoknak. Sokan ezt elfelejtik.
– Hogyan lehet fennmaradni a vízen?
– Ha már a színen vagy, nevet szerezni egy jó dallal a legkönnyebb, fennmaradni meg úgy, ha ismét írsz egy jó dalt. Egyszerű a képlet. Viszont az is benne van a pakliban, hogy megkomponálsz egy klassz slágert, de nem jut el másokhoz. Manapság az internetnek köszönhetően ez már egyszerűbb, mégis talán épp ezért nehezebb is egyben, mivel mindenki feltölti, és a nagy kavalkádban elvész. Azon a téren, hogy ma hány dal születik és ezelőtt 20-30 évvel mennyi íródott, óriási különbségek vannak. Dömping van mindenből, és egyre szélesebb a kultúránk, egyre több mindent tartunk jónak.
– Mivel lehet elrontani a zene világát?
– Az együtteseknél talán a sok tagcserével. Az emberek azt hiszik, ha bevesznek egy híresebb embert, akkor majd jobban megy a szekér. Holott az eddigi tapasztalatok szerint azok a zenekarok működnek a legjobban, amelyek baráti körökből alakultak ki. Az emberek mindig többet akarnak, ez az emberi gyarlóság. Vagyunk hatan, rúgjunk ki kettőt, több lesz a gázsi…
– Beszélhetünk-e kárpátaljai zeneiparról?
– Nem hiszem. Ha a könnyűzenészeket támogatnák úgy, mint például a színházat vagy a népzenészeket, akkor valószínűleg ők szaporodtak volna el. Így, amelyik muzsikus viheti valamire, lelép, mivel az országban nincs lehetőség a fejlődésre, nem tudja kamatoztatni a tudását.
Simon Rita
Segítse Ön is a Kárpáti Igaz Szó munkáját!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
