Az örök kérdés – a fennmaradás. Fejezetek a Munkácsi Református Egyházközség múltjából és jelenéből

A Latorca-parti gyülekezet múltja fordulatokban bővelkedik. A kezdeti virágzó időszakot felváltva követték az elnyomás és a fellendülés korszakai. A kitartó híveknek köszönhetően jelenleg is fennálló intézményről Gulácsy Dániel református lelkipásztort kérdeztük. 

− Hogyan kezdődött a reformáció terjedése Munkácson?

− Gyülekezetünk története meglehetősen korai időkre nyúlik vissza. Egyes források szerint az 1523-as években már elérték a református tanok Munkács városát. Kálmáncsehi Sánta Márton volt az első igehirdető lelkipásztor, aki az 1550-es években a környéken tevékenykedett. Olyan jelentős tekintélyű személyek is támogatói voltak a református egyházközségnek, mint Bocskai István, Bethlen Gábor és a Rákóczi család. 1650-ben nehéz idők jöttek, ugyanis Báthory Zsófia elvette a reformátusoktól és a katolikusoknak adta a templomot és az iskolát, illetve száműzte az itt szolgáló lelkészt is. Ezek a megpróbáltatások az 1680-as években tovább folytatódtak.

Ekkor került Karafa Antal kezére a város, aki megtiltotta a reformációs tanok nyilvános hirdetését.

− Hányattatott sors jutott a Latorca-parti gyülekezetnek.

− 1720-ban saját adakozásból épült egy kis fatemplom, amelyet a katolikus plébános a jobbágyaival a földdel tett egyenlővé. Ezután 18 éven keresztül a helyi reformátusok csűrben tartották istentiszteleteiket. 1738-ban kaptak engedélyt új fatemplom építésére a Latorca partján. Az objektum pontos helyéről sajnos nem maradt fenn semmilyen információ. 1775-ben a fatemplom tönkrement, ezért új istenháza építésén gondolkodtak a helyiek, amit 1790-ben II. József és a türelmi rendelet kiadásának köszönhetően el is kezdhettek. A ma is álló kőtemplom felhúzása, melynek bejárata az utcafrontra nyílik, 1795-ben fejeződött be. Ám három évvel később, 1798-ban annak tornya az átadó ünnepségen összeomlott. Akkoriban ugyanis az volt a gyakorlat, hogy ágyúlövéssel avatták fel az átadásra szánt tornyot, ez okozta a sajnálatos esetet. Ezt a hiányosságot 1814-re pótolták.

− Hogyan alakult a gyülekezet sorsa?

− A XVII-XVIII. században az üldöztetések ellenére az 1000-1500 lelkes egyházközséggel virágzott a reformáció Munkácson. A többi felekezet mellett kisebbségnek számító gyülekezet eredményesnek bizonyult, hiszen iskolát tartott fenn, és két lelkipásztort is foglalkoztatott.

Egy 1913-as feljegyzésből tudjuk, az akkori 17 ezres lakosú városban 1700 fő vallotta magát reformátusnak.

Emellett 77 lelkes leányegyházzal is rendelkeztünk Újdávidházán, amely azóta sajnos megszűnt. A négy megmaradt testvérünkhöz időnként kijárunk bibliaórára.

− Az 1940-es évek újabb nehézségeket hoztak.

− 1941-ben a gyülekezet létszáma sajnos jelentősen megfogyatkozott. A második világháború lezárása előtti hónapokban a túlélés és a jobb élet reményében sokan elmenekültek, illetve családostul Magyarországra vagy nyugatabbra költöztek. Nehéz idők jöttek, amikor a lelkipásztort, Kovács Józsefet, illetve az akkor segédlelkészként szolgáló nagyapámat, Gulácsy Lajost a szovjethatalom lágerbe küldte. Utóbbi hét és fél év büntetést kapott, amiért együtt szerepelt egy fényképen a konfirmandusokkal. Több református lelkipásztor is megjárta a sztálini táborokat.

Egészen az 1970-es évek végéig csak a vasárnapi istentiszteleteket tarthatták meg a templomban, és minden addigi gyülekezeti tevékenység megszűnt.

Bezárták a református árvaházat, abbamaradt az énekkar és a diakóniai szolgálat is. Ez a lényegesen leszűkült egyházi tevékenység az 1980-as évek derekáig tartott.

− Aztán jött a felemelkedés.

− A Szovjetunió széthullása idején kezdett élénkülni a magyarság, a ’90-es évektől pedig lassan újraszerveződött a sokrétű egyházi élet. 1998-ban a gyülekezet létszáma 1100 fő volt. Újjáéledtek a szolgálatok, új épületben kapott helyet a gyermekotthon, elkezdődött a romamisszió, templom épült a romatáborban. A közösség a szegények és az elesettek támogatását tűzte ki célul. Az ezredfordulót követően negatív tendenciát mutatott a hívek létszáma, mivel a fiatalok 80-90 százaléka kizárólag Magyarországon képzelte el a jövőjét. Közülük sokan ki is költöztek, és ott alapítottak családot. Egy részük ünnepekre még hazajár, mindennapjaikat viszont már nem itt élik.

Jelenleg 400 jegyzett tagunk van, a reformátusok száma pedig nagyjából 800 főre tehető.

− Mivel magyarázható a gyülekezet és a reformátusok számának csökkenése?

− Beszélhetünk az asszimilációról, a ránk nehezedő nyomásról, ám a legfőbb oka a fogyatkozásnak a kivándorlás. Reménykedünk abban, hogy megmarad egy réteg, a keménymag, akik hiszik, hogy van jövője a szülőföldön maradásnak. Olyan fiatalokat, akik ragaszkodnak az otthonukhoz, akik kitartanak Kárpátalján, Munkácson.

Jelenleg a 80 ezres város egy százalékát tesszük ki mi, reformátusok.

− Munkács remek kirándulóhelynek számít. Látogatják a több mint kétszáz éves templomot is?

− Sok érdeklődő és kíváncsiskodó arccal találkozunk, rengeteg a turista. Nekik teljesen idegen a protestáns hagyomány, emiatt fontos küldetésünk, hogy megismertessük az érdeklődőkkel a református múltat és jelent.

− Hogyan telnek a gyülekezet mindennapjai?

− Fontos feladatot lát el a diakóniai szolgálatunk. Több mint 60 rászorulónak osztunk rendszeresen élelmiszercsomagot, illetve 40 embernek segítünk a gyógyszervásárlásban. Van romamissziós gyülekezetünk és egy roma gyerekekkel foglalkozó fejlesztő központunk is, amit a magyar állam segítségével sikerült beindítani. Itt gyakorlatilag óvodai körülmények között foglalkozunk egy 20 fős csoporttal. Ezenkívül újraindult az 1777-től kisebb-nagyobb szünetekkel működő énekkar, és van ifjúsági együttesünk. Áldott az a szolgálat is, amit a templommal átellenben található épületben tevékenykedő keresztyén egészségügyi központban végzünk.

A főorvos, dr. Vaczkó László – aki a gyülekezetünk gondnoka is egyben – és munkatársai kedvező körülmények közt szolgálja a rászoruló pácienseket.

A felsoroltak nem valósulhatnának meg azon jólelkű támogatók nélkül, akik szívükön viselik a hátrányos helyzetűek sorsát.

− Milyen gyakoriak a gyülekezeti alkalmak?

− Heti öt alkalommal tartunk istentiszteleti szolgálatot a templomban, a roma gyülekezetben pedig heti háromszor hirdetünk igét. Előbbiben keddtől péntekig reggel 8 órai, illetve vasárnap 10 órai kezdettel, utóbbiban kedden, csütörtökön és vasárnap tartjuk alkalmainkat. Délutánonként bibliaóráink vannak. Gyülekeztünk minden évben részt vesz az ökumenikus bibliahéten, melyen különbözőségeinket félretéve együtt imádkozunk más felekezetű testvéreinkkel. A hétközi istentiszteleteken általában 15-20 fő, vasárnaponként pedig 120-150 lélek tölti meg a templomot. Ez jó aránynak számít, ám sajnos sokan vannak Munkácson, akik valamennyire elveszítették az identitásukat.

Fontosnak tartjuk a hitükben megrendültek felkeresését, családlátogatások és személyes beszélgetések által igyekszünk őket megszólítani, és felhívni a figyelmüket a lelki értékek ápolására.

Kórházmissziós munkatársaink a munkácsi járási kórházban látogatják a lelki gondozást igénylőket, illetve lehetőséget biztosítunk a betegek számára az úrvacsora-felvételére is. Itt eddig ketten szolgáltunk a feleségemmel, amióta ő gyesen van, egyedül végzem a teendőket. A hitoktatás két kollégánk feladata. Lelkipásztorként nagy áldás, hogy nem egyedül kell vinnem az összes szolgálatot, hiszen körülbelül 20 munkatárssal dolgozunk folyamatosan.

− Évekkel ezelőtt létrehozták a Bóbita Gyermekfejlesztő és Lelkigondozó Központot.

− Hét éve az előző lelkipásztor, Taracközi Gerzson és felesége, Taracköziné Nemes Mónika kezdeményezésére alakult a Bóbita Gyermekfejlesztő és Lelkigondozó Központ, ami gyülekezeti ingatlanban kapott helyet. A központban a figyelemzavarral, illetve koncentrációs problémákkal – diszgráfiával, diszlexiával – küzdő gyerekek és felnőttek segítésével foglalkoznak. Eközben lelkigondozás is folyik. A fenntartása sajnos évről évre nehezebb, ám látjuk a jelentőségét, hiszen egészen Viskről is eljárnak a foglalkozásokra. Igyekszünk pályázati és más forrásokat találni rá.

− Milyen jövőben bíznak a munkácsi reformátusok?

− A gyülekezet jövőjét tekintve nehéz bármit is jósolni. A statisztika szerint a fogyásra vagyunk ítélve. Elindítottunk egy kezdeményezést az ukrán nyelvűek felé. Mi, bár magyar reformátusok vagyunk, de nem szeretnénk elzárni a hitvallásunkat az erre érdeklődők elől. Így a templomban van néhány olyan széksor, amelyben fülhallgatón keresztül szinkrontolmács segítségével hallgathatják az igehirdetésünket. Bízunk abban, hogy egyszer Ukrajnában is olyanok lesznek az életkörülmények, amelyek hazacsábítják a kivándoroltakat.

A küldetésünk, hogy mindenki számára elérhetővé tegyük a Krisztus evangéliumát.

Emellett a fiatalok szívében élő hit, a gyermekvállalásra való akarat is fontos a jövőt illetően. Amennyiben lesznek ilyen családok, hiszem, hogy a gyülekezetünknek is lesz jövője.

Csuha Ivett

 

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó