Ádámcsik Katalin nyolc éve vezeti a tiszacsomai óvodát. Bár tizenévesként nem ez volt az elképzelése, de mára nagyon jól érzi magát ebben a munkakörben, a gyermekek, az óvoda tölti ki élete nagy részét.
– A középiskola befejezése után a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola magyar nyelv, irodalom és történelem szakára felvételiztem, amit sikeresen be is fejeztem. Sajnos nem tudtam elhelyezkedni a szakmámban, ezért a szomszédos Macsolán kezdtem el dolgozni az óvodában. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy megszeressem ezt a munkát, a gyermekeket, hamar rájöttem, hogy valójában ez az, ami nekem a legjobb. Szerintem a Jó Isten is ezt a munkát tartogatta nekem. De ahhoz, hogy ebben a szakmában maradhassak, további tanulásra volt szükség, így a rivnei egyetemet is elvégeztem tanító-óvodapedagógiai szakon.
Ezt követően felkértek, hogy vezessem a tiszacsomai gyermekintézményt.
Katalin tehát megtalálta a helyét az óvodában, a gyermekek között. Ő maga is anyuka, kislánya, Bogumila nemrégiben töltötte be a harmadik életévét, és szinte születése óta az oviban nevelkedik.
– A szülési szabadságom alatt végig bejártam az óvodába, és természetesen őt is vittem magammal. Alig pár hónapos volt, amikor már ismerkedett a környezettel, tehát hamar megszerette a közösséget, a gyerekeket. Mára sok kis pajtása van, mert nagyon barátságos gyermek – mondta a büszke anyuka.
– Érdekes neve van a kislánynak…
– Igen, mert a férjem lengyel, és olyan nevet akartunk neki választani, ami mindkét nemzetnél ismert. Magyarul Boginak nevezzük, de a név jelentése is lenyűgözött, mert a Bogumila azt jelenti, Isten kedvessége.
Beszélgetőpartnerem elmondta, lenne rá lehetőség, hogy Lengyelországba költözzenek, de ők úgy döntöttek, úgy élnek, mint megannyi más család, amikor a férj külföldön vállal munkát.
– A férjem Lengyelországban dolgozik, ezért természetesen ritkábban jár haza, de valahogy kibírjuk, mert én a szülőfalumat soha nem hagynám el. Ahogy az édesanyámat, a testvéremet, az egész közösséget sem. Emellett úgy érzem, felelősséggel tartozunk szülőhelyünknek, hiszen ha minden értelmiségi úgy döntene, hogy feladja, és elmegy, ki maradna itt?
– Az Életmese elnevezésű novellaíró pályázaton is részt vett, melyet meg is nyert.
– Nagyon sokszor mondok a kislányomnak és az ovisoknak rögtönzött, az életből merített meséket, és a beadott írásom is valami hasonló volt. A Debreceni Nagycsaládosok Egyesülete által közzétett Életmese írói pályázatra adtam be a Fekete ládikó című novellámat. Tulajdonképpen mindig is szerettem az irodalmat, a jó könyveket, ezért is engedtem a nővérem „nyomásának”, és egy régi emlék felidézése nyomán elküldtem az írásomat. Soha nem gondoltam volna, hogy a felnőtt kategória győztese leszek, ugyanis az egész Kárpát-medencéből érkeztek munkák, és nem is kevés – több ezer. A legjobb negyven írás egy kötetbe kerül, emellett a nyertes pályázatokból a későbbiekben rendeznek egy illusztrációs és egy felolvasó versenyt is. Nagyon kíváncsi vagyok, az én írásomhoz milyen illusztrációk készülnek majd.
– A siker kedvet adott a folytatáshoz?
– Adott bizony, rögtön az eredményhirdetés után egy drámaírói pályázatra adtam be egy munkát, mely Trianonról szól. Tehát az elismerés óriási kedvet adott a folytatáshoz, ugyanis már korábban is érlelődött bennem, hogy papírra vetem a felmenőim életét.
Hegedűs Csilla
Segítse Ön is a Kárpáti Igaz Szó munkáját!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
