Ukrajnában ismét szigorították a karantént

A koronavírus járvány miatt a kormány szigorította a karantén-intézkedéseket. Ezen belül amennyiben egy régióban a fertőzöttek kezelésére elkülönített kórházi ágyak 50-70 százaléka öt napon át foglalt vagy 100 lakosonként kevesebb mint 48 PCR vagy IFA-tesztet készítenek, az a régió átkerül a narancsszínű zónába. A zónákba sorolás elve ezentúl a következő: – Sárga zóna: Kijev és […]

Péter Csaba: „… feladatunk az erős magyar érdekképviselet fenntartása a megyei önkormányzatban”

Péter Csaba az elmúlt öt évben a Kárpátaljai Megyei Tanács magyar frakciójának volt a tagja. Úgy érzi, sikeres időszak áll mögöttük, politikai, szociális és gazdasági téren is tudnak eredményt felmutatni. Ahhoz, hogy folytathassa megkezdett munkáját, a kárpátaljai magyarság közös fellépésére van szükség. – 2015-ben kifejezetten jó eredményt hozott a kárpátaljai magyar–magyar összefogás. Ám az idei […]

Az Ungvári Nemzeti Egyetem is áttér a távoktatásra

A járványügyi helyzet romlása miatt az Ungvári Nemzeti Egyetem vezetősége úgy döntött, hogy október 15.-től áttér a távoktatásra. Az egy hónapig tartó távoktatás az intézmény valamennyi karára vonatkozik. Az erről kiadott rendelet értelmében amennyiben az egyetem diákszállójában lakó hallgatók szeretnék, erre az időszakra elhagyhatják a szállót. A bentlakás díját visszatérítik nekik, vagy átutalják a következő […]

Miért hallgat a covid forró drótja?

Gyakorlatilag elérhetetlen az egészségügyi minisztérium által létrehozott ingyenes forródrót, melyet a koronavírussal kapcsolatos lakossági megkeresések gyors és szakszerű megválaszolására, valamint az idős emberek megsegítésére hoztak létre még áprilisban. Bár az 1+1 tévécsatorna reggeli műsorában Makszim Sztepanov azt állította, a telefonvonal bármikor elérhető, a lakossági panaszok nyomán kiderült, a hívott 0 800 505201-es szám gyakorlatilag folyamatosan […]

A szemét 75 százalékát a lakosság termeli

A szilárd hulladék háromnegyedét a tévhitekkel ellentétben nem a nagyvállalatok, hanem a lakosság állítja elő Kárpátalján – fogalmaz az ökológus. A legnagyobb probléma a vidéki és hegyi területeken tapasztalható. Ennek oka a szemét megfelelő tárolásának és elszállításának hiányára írható. A hulladék így a konténerek helyett a folyóparton landolnak. Kárpátalján a hulladék mindössze 0,1-0,2 százalékát hasznosítják […]

Emelnék a karanténsértők bírságát

A vállalkozásokat nem zárhatják be, de szigoríthatnak a korlátozásokon. Ukrajnában azt tervezik, hogy növelik a karantén-előírások megszegése miatt kirótt bírságok összegét a vállalkozások esetében. A bírságok emelésére vonatkozó törvénytervezet kidolgozásán munkálkodnak a parlamentben – jelentette be Mihajlo Raduckij, a Nép Szolgálja párt egészségügyi bizottságának vezetője. Jobban ellenőriznék a maszk nélküli vásárlók beengedését is a helyiségekbe. […]

Beindult az Ökumenikus Segélyszervezet téli segélyprogramja

Több mint két évtizedes kárpátaljai segítségnyújtása keretében idén is külön segélyakcióval támogatja a rászoruló, nehéz körülmények között élő nagycsaládosokat, az egyedülálló időseket az Ökumenikus Segélyszervezet a tél beállta előtt. A Megyei Jogú Városok Szövetsége támogatásának és a segélyszervezet október elsején meghirdetett pénzadománygyűjtő kampányának is köszönhetően szerdán megkezdték az élelmiszercsomagok, valamint a téli tüzelő kiosztását. – […]

Nem csalt Ella szimata

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai a szolgálati eb szimatának köszönhetően Tiszabecsnél egy ukrán rendszámú autóban több mint 1 100 doboz adózatlan cigarettát találtak. Egy ukrán sofőr jelentkezett gépkocsijával a belépésre a Tiszaújlak és Tiszabecs közötti határátkelőn. A NAV munkatársai az autót Ellával, a cigarettakereső kutyával ellenőrizték. A négylábú munkatárs az autó több eleménél is […]

Kiskorú gyerek támadt emberekre Ungváron

A transkarpatia.net-en megjelent hír szerint egy kiskorú emberekre támadt Ungvár egyik bevásárlóközpontjában. Az incidens a Tokio kereskedelmi központban történt. A mosdatlan és hiányosan öltözött tíz év körüli gyerek megpróbált lopni a vásárlóktól. Akik ellenálltak, azokat egy üvegdarabbal fenyegette meg. A riadalomnak végül a helyszínre riasztott rendőrség vetett véget.

Lesújtó állapotok: Orvosi ellátás nélkül maradt egy egész járás

Mikolajiv megye egyik járási kórházában mindössze két orvos maradt, a többiek és valamennyi ápoló koronavírussal fertőzött, vagy házi karanténban van, derül ki a tsn.ua riportjából. A 16 ezer páciens ellátására hivatott jelaneci járási kórházból jelenleg a lázas betegeket is a legközelebb 40 kilométerre lévő Vozneszenszkbe vagy az annál is távolabb fekvő Novij Bugba küldik. Mindössze […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com