Egymillióval segíti a magyar kormány a viski templom helyreállítását

Szörnyű károkat okozott a tegnapelőtti vihar a viski templom tetőszerkezetében, így egymillió forint gyorssegély azonnali eljuttatását szerveztük meg a Rákóczi Szövetség közreműködésével – írta közösségi oldalán Grezsa István miniszteri biztos szerdán.

Az október 5-ei vihar 250 négyzetméteren megbontotta a református templom tetőszerkezetének borítását és ez által beázott az 1748-ban készült, festett kazettás mennyezet. A belső falak is átnedvesedtek, illetve a legénykar bútorzata és padlója is komoly mennyiségű esővizet kapott – számolt be az esetről a Viski Református Egyházközség Facebook-oldalán. A közlemény szerint a vihar által okozott károk elhárítása kedd reggel megkezdődött. A segítőinknek és az anyag-felajánlásoknak köszönhetően estére sikerült fóliával befedni a tető északi oldalán keletkezett lyukat.

„A viski templom olyan örökség, amit nem hagyhatunk veszni. Nem is fogjuk!” – fogalmazott Grezsa István

 

Forrás:
KISZó/Viski-Református-Egyházközség/facebook.com/grezsaistvan

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó