Fontos: egyszerűsödik a szavazás

szavazolap

Az idei önkormányzati választások meglehetősen bonyolult eljárás szerint zajlanak majd, sokáig úgy volt, hogy a konkrét jelöltek számait csak a postai indexvezetéses eljárás szerint jelölhetjük, s aki hibázik, vagy új szavazólapot kér vagy érvénytelenítik a voksát.

A nyílt pártlista új szavazólapokat eredményezett. Ekörül rengeteg bonyodalom és értetlenkedés alakult ki. Ilyen a szavazólapon a jelölt neve mellett szereplő szám sablon alapján történő beírása. A Központi Választási Bizottság (CVK) néhány nappal ezelőtt tisztázta az elterjedt félreértéseket.

Mint kiderült, a számok nem sablon szerinti feltüntetése mégsem teszi érvénytelenné a szavazatot. Mindössze a helyes sorrend betartása szükséges. Tehát az első négyzetbe kerüljön a pártra leadott voksunk kifejezésének jelzése, ami lehet akár + vagy X, a másodikba pedig a támogatni kívánt képviselő sorszáma (például 1, 01, 6, 06 stb.). Ez utóbbi a sablon vonalvezetés első, második és akár középső részébe is beírható, lehet írott és séma szerinti. A követelmény mindössze annyi, hogy a szám egyértelműen kivehető legyen.

Amennyiben nem kívánunk egyetlen képviselőt sem támogatni, úgy a második négyzetet üresen hagyva kizárólag a párt kapja szavazatunkat.

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó