Koronavírus-körkép: drámai a helyzet

Meghaladta az ötezret a koronavírus-fertőzés következtében eddig elhunytak száma Ukrajnában, eközben egyre telítődnek a kórházak betegekkel, ezért már mobilkórházak felállítását tervezik, az iskolákban előre hozzák az őszi szünetet, a felsőfokú tanintézetekben távoktatásra térnek át.

Az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közölt hétfői adatok alapján az elmúlt napon 4420 új esettel 265 454-re nőtt az eddig igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 43 újabb halálos áldozattal 5015-re emelkedett.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter szokásos napi tájékoztatóján elmondta, hogy a múlt héten 22 ezer 400 betegnél diagnosztizáltak tüdőgyulladást, ötször többnél, mint július közepén, és a kórházak is egyre telítődnek. Kelet-Ukrajnában a Covid-betegeket ellátó harkivi megyei járványkórház egyik orvosa arról számolt be a Facebookon, hogy az intézmény intenzív osztályán már minden ágy foglalt, lélegeztetőgépeket kellett az intenzíven kívül is működésbe helyezniük, és mentőautók sora várakozik a betegfelvételnél a beszállított koronavírusos páciensekkel.

Amint arról a kiszo.net írt, Szerhij Skarlet oktatási miniszter hétfőn megerősítette: a nap folyamán levélben értesíti az általános és a középiskolákat, hogy az őszi szünetet a tárca október 15-30. közé javasolja előre hozni. A felsőoktatási intézmények ideiglenesen távoktatásra térnek át.

Közben a koronavírussal megfertőződött, 55 éves, cukorbeteg Petro Porosenko volt elnöknek javult az állapota és kiengedték a kórházból. Korábban Julija Timosenko is beteget jelentett.

Forrás:
MTI/KISZó

Post Author: KISZó