Csebi-Pogány Viktor vállalkozó, fesztiválguru az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt ungvári városi képviselőjelöltje. Aki ismeri, tudja róla, hogy becsületes, segítőkész és optimista. Egy nemesi család leszármazottja. A Csebi a rangjelzés, a Pogány a vezetéknév. A família egy ősrégi Zala vármegyei eredetű nemesi család. Pár éve néhány kutató megkereste külföldről és 650 évre visszamenőleg kibogozták a szálakat.
– Hogyan lett vállalkozó?
– Kiskoromtól munkára neveltek, soha nem ültem ölbe tett kézzel. A Szovjetunió széthullása után, miután tönkrement a vállalat, amelyben dolgoztam, kénytelen voltam elgondolkodni azon, hogyan tudom eltartani a családomat. Ekkor alapítottam a saját céget – egész Kárpátaljára kiterjedő, szennyfogó szőnyegekkel foglalkozom már lassan húsz éve.
– Önt sokan fesztiválguruként ismerik, ám emellett társadalmi aktivista is évek óta a megyei sport-, turisztikai és művelődés-fejlesztési egyesület elnöke. Ön keltette életre az ungvári maratont is annak idején.
– Vállalkozásom kapcsán sokat utazgattam külföldön, ahol számos érdekes emberrel találkoztam. Egyik magyarországi ismerősöm, Varga István, aki fesztiválszervezéssel foglalkozott, „megfertőzött”, s eldöntöttem, a magyar mintára én is megszervezem az ungvári 10 kilométeres maratont, amely négy éven át nagy népszerűségnek örvendett, több szervezet, konzulátus is csatlakozott hozzá.
A fesztiválokon való részvétel úgy indult, hogy a Velencei-tavon amolyan „bográcsborscslevesemmel” megnyertem egy főzőversenyt. Amikor hazajöttem, elmeséltem a barátaimnak. Az ő unszolásukra neveztem be egy megmérettetésre Ungváron is. Azt is megnyertük, és innentől kezdve szép lassan beindult a dolog. Hívtak a városnapokra, fesztiválokra, ahol azóta állandóan jelen vagyunk. Nagyon szeretnek minket. Ha valamit elvállalok, azt tisztességesen végzem. A pénz nem játszik nagy szerepet az életemben, és nem befolyásol.
Szerintem azért sikerülnek a dolgaim, mivel nem arra hajtok, hogy minél többet kasszírozzak vele, hanem azért csinálom, mert tetszik, a fesztiválozásra csak hobbiként tekintek.
Nem szeretek másoktól lopni ötleteket, inkább a külföldi tapasztalataimat gyúrom össze.
– A fesztiválévek során szerzett élményei közül melyik a legemlékezetesebb?
– Talán egy csehországi győzelem. Volodimir Csubirko meghívására részt vettem egy iglavai kulináris fesztiválon, amelyen 17 ország képviseltette magát. A szervezők úgy döntöttek, az nyer, akinek a sátra előtt a legnagyobb lesz a sor. Míg másoknál három-négy érdeklődő volt, mellettünk több tucatnyian várakoztak, hogy megkóstolják a finomságainkat. A bográcson, saslikon, brinzás krumplin kívül töltött káposztát is készítettünk. Egy sem maradt belőle.
– Miben rejlik a sikere titka?
– Felkutatom a régi recepteket és betartom a leírt utasításokat, hisz csak így érhetem el a kívánt eredményt.
Számomra nagyon fontos az élet minden területén, hogy szabálykövető, törvénytisztelő legyek.
Rengeteg tapasztalat van a hátam mögött és azt vallom: mindegy, hogy az a szabály számomra jó vagy rossz, de ha az az előírás, akkor be kell tartani. A gyerekeim is e szerint az elv szerint élnek. Ha mindenki így tenne, sokkal előrébb tartanánk!
– Ezek szerint ragaszkodik az elveihez.
– Nagyon. Kész vagyok a saját érdekeimet is háttérbe szorítani az igazságosság nevében.
– A vallás milyen szerepet kap az életében?
– Keresztény családból származom, gyerekkoromtól vallásos szellemben nevelkedtem. De nem vagyok fanatikus templomjáró, úgy hiszem, a hit, a vallásosság a tetteinkben kell hogy megnyilvánuljon. A családom igyekszik segíteni a rászorulókon, azon belül támogatjuk a római katolikus és a görög katolikus gyülekezetet.
De ha holnap bármilyen más felekezetű ember fordulna hozzám, annak is támaszául szolgálnék, mert hiszem, Isten előtt mindenki egyenrangú!
– Három leánygyermek büszke édesapja. Milyen elvet követ a nevelésükben?
– A nagyobb lányaim fesztiválok szervezésével foglalkoznak Angliában. Amikor elkezdték, nagyon nehéz volt, sokszor el is mondták, hogy mivel becsületesnek neveltem őket, embert próbáló dolgokon mentek keresztül. Mert manapság azoknak könnyebb, akik átgázolnak másokon. Biztosítottam őket, hogy ez csak ideig-óráig lesz így, amíg ki nem ismerik őket. A becsületesség és a szavahihetőség sokkal többet ér. Ez beigazolódott. A legkisebb lányunk, aki 16 éves, velünk él Őrdarmán. Ő úgy született, hogy a jobb kezén nincsenek ujjak. De szinte nem is lehet észrevenni, és ő sem érzi ettől kevesebbnek magát. A taníttatására sokat fordítunk, mivel nagyon okos, kiváló memóriája van. Beleásta magát a nyelvtanulásba is, jól beszél angolul, portugált és vietnamit is tanult.
Összetartó család a miénk, mindenben számíthatunk egymásra.
A nejemmel arra neveltük a lányokat, hogy önállóan boldoguljanak, hisz bármilyen szomorú, de nem leszünk itt nekik örökké.
Segítse Ön is a Kárpáti Igaz Szó munkáját!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
