Határozott, tudja mit akar, az előtte álló feladatokat igyekszik maximálisan teljesíteni. Otthon igazi háziasszony, süt-főz, gondoskodik a családjáról, szabad idejében szívesen elbeszélget a barátaival. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Nagy Zsuzsanna, a Nagyberegi Harangvirág Óvoda vezetője.
– Hogyan emlékszik vissza, milyen gyermekkora volt, milyen gyermek volt?
– Nagyberegen születtem, ott is nevelkedtem az öcsémmel együtt. Lány létemre nem voltam példagyermek, eléggé izgő-mozgó voltam, akadt csintalanság is, hiszen nagy volt a baráti kör. Otthon kevés időt töltöttünk, elég sokat szomszédoltunk, hol azért, mert ott több játék volt, vagy egyszerűen ott csak jobban éreztük magunkat. Nagymamám sokszor elvitt Magyarországra, ott is nagyon szerettem lenni, tehát egyáltalán nem volt unalmas gyermekkorom.
– Mikor döntötte el, hogy a pedagógusi pályát választja?
– Édesanyám a helyi óvodában dolgozott, igaz „csak” dadusként, és én elég sokszor meglátogattam a munkahelyén. Megtetszett a gyermekekkel való foglalkozás, ezért előbb úgy gondoltam, óvónő leszek, aztán később mégis alsós tanítónak tanultam, csak azután óvoda-pedagógiát.
– A „viharos” gyermekkor után tehát hamar megkomolyodott.
– Azt hiszem igen, ugyanis a középiskola befejezése után azonnal felvételiztem a Munkácsi Tanítóképzőbe, sikeresen befejeztem az alsó osztályos tagozatot. Tanulmányaimat Rivnében folytattam, majd ismét Munkácson tanultam, ezúttal óvoda-pedagógiát, tehát igyekeztem megszerezni a felsőfokú végzettséget.
– Mikor és hol kezdett el dolgozni?
– 1998-ban egy évet dolgoztam Beregújfaluban napközis tanárként, aztán gyesre mentem, három év elteltével a kígyósi elemi iskolában tanítottam, majd ismét gyesre mentem.
– Tehát közben férjhez ment. Hogyan ismerkedett meg a párjával?
– A férjem kígyósi, fiatalként árlatfelcsernek tanult, és elég sokszor látogatott Nagyberegre. Egyszer a szomszédunkba hozott egy kiskutyát, aki megbetegedett, és ezért még gyakrabban jött, gyógyítani a kis állatot. Édesapámat jól ismerte, mert az ő édesapja együtt dolgozott az enyémmel, és egyszer apukám behívta egy kávéra. Kérdeztem tőle, nem-e tudna nekem is hozni egy kiskutyát. A kívánságomat gyorsan teljesítette, így az a kiskutya hozta meg közöttünk a szerelmet, amit hamar házasság követett, 22 éve vagyunk férj és feleség.
– Két gyermekük született?
– Igen, két lány. Orsolya a napokban töltötte 21. életévét, manikűrösként dolgozik az egyik beregszászi szépségszalonban. Komoly barátja van, már a házasságot tervezgetik. A húga, Mariann Zsuzsanna a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola tizedikes diákja. Nagyon szeret tanulni, eddig még minden évben jeles bizonyítványt kapott, emellett számos tanulmányi versenyt megnyert. Debrecenben szeretne orvosnak tanulni, és ahogy mi ismerjük, hogy amit akar, azt eléri, úgy gondoljuk, az elképzeléseit valóra fogja tudni váltani.
– Váltsunk egy picit mi is, mégpedig az ön munkájához. Mióta vezeti a nagyberegi óvodát?
– 2006-tól dolgozom a nagyberegi óvodában, előbb nevelőnőként tevékenykedtem, tíz éve pedig immár igazgatója vagyok a gyermekintézménynek, és elmondhatom, hogy sokkal felelősségteljesebb lett a munkám. Egy óvodát vezetni amúgy sem egyszerű dolog, mert a hét öt napján mi vagyunk felelősek a gyermekekért, jobban kell rájuk vigyáznunk, mint a sajátunkra. Jelenleg egyéves apróságot is hoznak a bölcsibe, őrá még jobban oda kell figyelni, ezért ha az időm engedi, én is besegítek, hiszen egy ilyen csöppségnek még babusgatásra van szüksége. Velük a legnehezebb. A nagyobb csoportokban már egyszerűbb az élet, okosabbak, szófogadóbbak, nekik a játék mellé már igyekszünk tudást is adni. És még nem beszéltem az egyéb kötelezettségekről.
– Gondolom, ezekből is akadt, akad bőven…
– 2006-2010 között nevelőnőként dolgoztam az óvodában, és amikor kineveztek, gyakorlatilag teljesen megváltozott minden, hiszen ezek után egészen más irányba is figyelnem kellett. Több mint egy évig nem volt egyszerű, sokat tanultam, hogy megfeleljek, és mind a mai napig azért törekszem, hogy a lehető legjobban vezessem az óvodát, hogy senki semmiben ne szenvedjen hiányt. Jelenleg 23 szakemberrel dolgozom együtt, s mi mindannyian együtt felelünk 74 gyermekért, akik négy csoportban vannak elhelyezve.
– Vannak külső segítői?
– Hála Istennek voltak pályázati lehetőségeink, két alkalommal volt nyertes pályázatunk, a magyar államnak és a KMPSZ-nek köszönhetően az óvoda teljes belső tere megújult, új bútorokat kaptunk, a konyha is modernebb lett. Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Osztályának vezetője is folyamatosan segít, mint ahogy Péter Csaba megyei képviselő, a KárpátHáz Civil Szervezet Kuratóriumi elnöke. Megszokott, hogy minden évben az elsősök részére iskola kezdő csomagot ad, az idén neki köszönhetően az óvodából ballagó gyerekek is ajándékot kaptak. Ugyanúgy jár a Mikulása is, hosszú évek óta lepi meg a gyermekeinket édességcsomaggal karácsony előtt.
– Imént említette, hogy milyen nagy felelősség a más gyermekére vigyázni nap mint nap. Lehet-e ugyanúgy aggódni ezekért a gyerekekért, mint a sajátjainkért?
– Egyértelmű, hogy egy anya mindvégig aggódik a gyermekéért, félti, óvja őt minden bajtól, az a legfontosabb, hogy ők biztonságban legyenek. Ám az óvodába a gondoskodás, aggódás mellett meg is kell felelnünk, és nem is annyira a gyerekeknek, mint a szülőknek, akik ránk bízták őket. Tehát valahol a szülő szülőnek felel meg. Nagyon sok fiatal anyuka van, akik olykor még tapasztalatlanok, és mi, tapasztaltabbak igyekszünk őket jó tanácsokkal ellátni, mert mi ugyanúgy aggódunk a gyermekeikért és talán ugyanúgy szeretjük is őket. Tehát igen, lehet úgy aggódni a más gyermekéért, mint a sajátunkért, és még szeretni is.
– Egy jó vezetőnek úgy hiszem, megbízhatónak és pontosnak is lennie kell. Ön az?
– Igyekszem megbízhatónak lenni, és a pontosság is fontos számomra. A koronavírus-járvány kitörése óta mindannyiunknak még pontosabbnak kell lennünk, ugyanis bő órával korábban érkezünk meg az óvodába, mint máskor, hiszen reggelente lázmérés, aztán amikorra megérkeznek a gyerekek, addigra mindent le kell fertőtleníteni, hogy maximális tisztaság várja őket.
– Halogatni szokott?
– Igen. Tudom, hogy előbb-utóbb a nemszeretem dolgokat is meg kell csinálni, de addig húzom, ameddig lehet, de az utolsó percre mindig elkészülök a számomra kevésbé szimpatikus feladatokkal is.
– Jó emberismerőnek tartja magát?
– Nem igazán. Voltak már csalódások, és azután kerülöm az illetőt, de ha ezt valami miatt mégsem tehetem, igyekszem pókerarcot vágni.
– Van olyan dolog, amitől fél?
– A leginkább a családomat féltem. Az egészségüket, a testi épségüket. A nagyobbik lányunk vezet, nagyon körültekintő, és figyelmes, de folyamatosan azért aggódom, hogy egy másik sofőr miatt sérülhet meg. Ettől nagyon félek.
– Milyen emberi tulajdonság dühíti fel?
– A képmutatás. Az olyan emberek, akik az arcomba mosolyognak, és közben meg a lehető legrosszabbat kívánják. Messziről elkerülöm az ilyen embereket.
– Szokott sportolni?
– Két évvel ezelőtt egy ideig eljártam egy edzőterembe, személyi edzőt fogadtam, aki olyan jól végezte a munkáját, hogy rövid időn belül öt kilogrammot fogytam, amit igazából nem is akartam. Így abba is hagytam az edzést, azóta pedig nincs időm semmiféle sportot űzni. Ám az étkezésre nagyon odafigyelek, igyekszünk olyan ételeket készíteni, amelyek finomak is, és nem is hizlalnak.
– Gondolom, a lányok már besegítenek önnek a sütés-főzésben.
– Nemcsak a lányok segítenek be, hanem a férjem is. Ő inkább a húsételeket készíti, azt viszont finoman, és ezek az ételek főleg a szabadban készülnek el nagyon ízletesen. Persze a konyha oroszlánrésze még így is rám marad, mert mindkét lányunknak udvarlója van, sokszor ők is nálunk vendégeskednek, így az elkészített étel hamar el is fogy, viszont olykor a fiúk is segítenek, aminek én nagyon örülök.
– Őszintén, most ezen egy kicsit meglepődtem, de nagyon jó dolog, ha segítenek a lányos háznál. Ön egyébként szereti a meglepetéseket?
– Igen. Mindig vannak kisebb meglepetések, de két évvel ezelőtt óriási meglepetést szerzett nekem a férjem és az anyósom, amikor a születésnapomra megajándékoztak egy autóval. Még a szavam is elállt a meglepettségtől, de őszintén megmondom, fantasztikus érzés volt, nagyon örültem a szép és hasznos ajándéknak.
– Vannak barátai? Ha igen, milyen közös programokat szerveznek?
– A barátnőim többsége a munkatársaim. Kígyóson élünk, ott is vannak, de velük kevesebbet találkozunk. Viszont ha akad egy kis szabad időnk, inkább hétvégén, valamelyikünknél összejövünk, megiszunk egy kávét, eszünk egy kis desszertet, és jókat beszélgetünk.
– Az idén mindenki arra panaszkodott, hogy nem sikerült elmenni nyaralni. Önök hogyan vészelték át az elmúlt hónapokat?
– Érdekes, mert mi hét év után idén mentünk el nyaralni a Fekete tengerre, gyerekek nélkül, egy másik házaspárral. Nagyon jó volt, feltöltődtünk, s most pedig várjuk az előttünk álló kihívásokat.
– Ön is kihívás előtt áll, hiszen az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség színeiben indul képviselőnek a Beregszászi kistérségbe és járási képviselőnek.
– Nekem ez nagyon új, mivel első alkalommal indulok önkormányzati választásokon. Őszintén megmondom, nagyon izgulok, de ha nyernék, biztosan igyekeznék, hogy fejlődjön Kígyós, és úgy érzem, a férjem munkáját is segíteni tudnám, aki immár tíz éve Kígyós polgármestere.
Hegedűs Csilla
