Az Ukrán Nyugdíjalap jó ideje dotációra szorul, saját bevételei nem fedezik kiadásait. Ennek ellenére a Miniszteri Kabinet nem kíván változtatni működési modelljén, s netán hatékonyabbá tenni a hivatal munkáját, véli Okszana Csepizsko közgazdász.
Idén nyolc hónap alatt 140 milliárd hrivnya dotációt kapott a Nyugdíjalap, ami 17,2 milliárddal vagy 9,2 százalékkal több a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. Sajnos a szolidáris nyugdíjrendszer már jó ideje alig bírja vonszolni magát, de a Miniszteri Kabinet által ajánlott vegyes szolidáris-felhalmozó rendszer csak az adók növekedését eredményezné.
A közgazdász szerint a jövő évi szociálpolitika – mely csupán a létminimum emelését, a nyugdíjak korszerűsítése dátumának meghatározását, a felhalmozó nyugdíjrendszer kötelezővé tételét, a magánnyugdíjpénztárak betéteseinek védelmét irányozza elő – nem sokat változtat az eddigi gyakorlaton. Ezek alapján az látszik, a Nyugdíjalap továbbra is a gazdasági stagnálás és a krízis között egyensúlyozik majd, kizárva a fejlődést, véli a közgazdász.
Korábban Denisz Smihal miniszterelnök elismerte, tizenöt év múlva az állam képtelen lesz nyugdíjat biztosítani idős állampolgárainak, mivel egyre csökken a munkaképes lakosság aránya.