Földek, tájak, képek │KISZó-beszámoló

Hrabár Natália kárpátaljai grafikus, keramikus közel 30 alkotásából nyílt kiállítás október 21-én, kedden Magyarország Ungvári Főkonzulátusának aulájában, ahol a képek világa a természetet hozza elénk. A Földek, tájak, képek címet viselő tárlaton közel 20 alkotást mutatnak be, főleg akvarelleket, de néhány kerámia alkotás is megtekinthető a munkái közül.

A megnyitón Buhajla József emlékeztetett, a külképviselet hosszú ideje bemutatkozási és megmutatkozási lehetőséget biztosít a feltörekvő és már ismert kárpátaljai művészek számára. Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja megjegyezte az érdeklődők a járványügyi előírások betartása mellett tekinthetik meg a kiállítást.

– A mostani egy rendhagyó tárlat, ugyanis a grafikák mellett kisplasztikák is bemutattatásra kerülnek, ami jól ötvözi a két művészeti ágat. Bízom benne, hogy a művésznő alkotásai hozzám hasonlóan elnyerik majd a közönség tetszését – fogalmazott a diplomata.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Íjgyártó István Magyarország kijevi nagykövete, aki köszöntőjében rámutatott arra, hogy a kivételes pillanatok közé tartozik, amikor a bürokráciával terhelt diplomáciai munka hétköznapjaiban, a rengeteg intéznivaló mellett egy pillanatra meg lehet állni és valami mással foglalkozni. Olyasmivel, ami emberibb, ami gyönyörködtet, és ami elgondolkodtat.

– Az ilyen jellegű kiállítások nem idegenek diplomáciától, évekkel ezelőtt nekem is volt némi részem abban, hogy elindult magyar külügyminisztériumnak a kulturális diplomáciai tevékenysége – fogalmazott a nagykövet. – Nagyon örülök annak, hogy a külképviseletek, így többek között az ungvári főkonzulátus immáron nem első alkalommal és remélhetően nem is utoljára, egy sajátos mecénás szerepkörben elvállalja a tehetséges művészek alkotásainak bemutatását.

Íjgyártó István rámutatott: Kárpátalján jelentős múltja van a képzőművészetnek és a gazdag hagyományokra épülő képzőművészeti alkotóköröknek, amelyek a folytonosságra épülnek. Ennek a sajátos világnak a sokszínűségét és kifejezőkészségét generációk adják át egymásnak. Újabb és újabb fiatal tehetségek mutatkoznak be, az ilyen alkalmak pedig lehetőséget teremtenek arra, hogy ezeknek az alkotóknak a munkáit jobban megismerjük – fogalmazott a diplomata.
Hrabár Natália részletesen mesélt a grafikák és a kisplasztikák megszületésének körülményeiről, azok háttértörténetéről. A művész elmondta, az elmúlt néhány hónapot Ameikában töltötte a szintén képzőművész férjével. Megjegyezte, új ötletek és inspirációk érdekében utaztak a tengerentúlra, de a koronavírus-járvány miatt hónapokra kinn ragadtak. Amikor megérkeztek, még nyitva voltak a galériák, művészeti központok, de rövid időn belül ott is minden bezárt. Ám ők nem tétlenkedtek, intenzív alkotással töltötték az időt, aminek köszönhetően egy sorozat is készült.
– Az itt kiállított grafikák közül kettő Amerikában született – árulta el a grafikus. – Rengeteg időt töltöttünk a szabadban, többek között az óceán partján. Az ott látottak, tapasztaltak, az idő múlásának nyomai a természetben, az óceán által a partra sodort tárgyak inspirálták ezeket a képeket.
A keramikus kitért arra is, hogy akvarelleket festeni a férje unszolására kezdett el, s a képeihez használt festékeket szintén a férje keveri ki.
– A kertünkben van egy bambuszbokor, a férjem ennek a törzséből készített ecsetet és festőpálcikát, mondhatni, hogy teljesen egyedi technikával készülnek a grafikáim – jegyezte meg Hrabár Natália.

Névjegy:

Hrabár Natália 1992-től a Kárpátaljai Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT), 2004-től pedig Ukrajna Állami Képzőművészeti Szövetségének is tagja. Grafikai elemeket felhasználva születnek meg alkotásai, amelyeket az absztrakt forma- és motívumvilág, valamint a természetes földszínek jellemeznek. Munkái megtalálhatóak ismert galériákban és magángyűjteményben egyaránt. Rendszeresen részt vesz külföldi és hazai művésztelepeken, volt már kiállítása többek között Magyarországon, Franciaországban, Szlovákiában, Svájcban, Németországban, Romániában is.

Forrás:
KISZó/Szabó Sándor
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó