„1956 – mind a mai napig titkok és csendesen kimondott igazságok burkában vergődik a tett… Még sokunknak kell lélekszitákon áttörnünk az akkori eseményeket, igazsághitünkkel bizonyítani a forradalmárok történelmileg pozitív tettét ahhoz, hogy végre a köztudatban is forradalmivá váljék a legutóbbi (ki merné kimondani, hogy utolsó) magyar szabadságharc.”
A fentebbieket az 1993-ban megjelent 56 Kárpátalján című kötet Megszenvedtek azért, mert magyarok voltak fejezetének bevezetőjében írtam. (A kötet társszerzője, valójában a kutatómunka oroszlánrészének elvégzője Dupka György volt.) Azóta monográfiák, visszaemlékezések, tudományos elemzések sora látott napvilágot az 1956-os eseményekről, a magyarországi és a határon túli történésekről. Ebből kiindulva akár azt is feltételezhetnénk, hogy, ha nem is mindent, de minden lényegeset tudunk az akkori eseményekről. A történészek feltárták az előzményeket, dokumentálták a folyamatot, a politológusok megvilágították máig tartó, a társadalomra gyakorolt hatását, az írók, költők, zeneszerzők, festők, szobrászok a maguk művészi eszközeivel megmutatták a forradalom lelkét.
Ennek ellenére nem tudok meggyőző, megnyugtató választ adni a kérdésre: valóban gondolkodásunk, értékrendünk, cselekedeteink meghatározó részévé vált-e 1956.
A bizonytalanságot az táplálja, hogy a tények tanúsága szerint újra és újra megfeledkezünk alapvető üzenetekről, nem vesszük figyelembe, hogy a jót csak jól lehet tenni, még az igazságot sem szabad hozzá méltatlan eszközökkel érvényesíteni, a rosszat pedig semmilyen ékesszólás, kényszerítő körülmény nem igazolja.
„Hogy miért kell mindezekről tudnunk?” – tettem fel a kérdést 1993-ban.
Ma sem tudok mást válaszolni, mint akkor: „… történelmünk valós tényeinek ismeretén túl, önértékelésünk, identitásunk szempontjából is fontos annak tudatosítása, hogy a többszörös elnyomás ellenére akadtak bátrak, hinni, tiltakozni merők.
Azt sem feledhetjük: az 1956-os forradalom eltiprásához kevés lett volna a tank. Kellett hozzá sok pufajka is.
Tudnunk, akarnunk kell kimondani azt, amit az Egri csillagokban válaszol Török Bálint a szultán azon ajánlatára, hogy ha áttér az iszlám vallásra, akkor megteszi pasává, a magyar tartomány urává: „… hogy ha az egész ország a tied is, meg ha minden magyarból török lesz is, én nem… én nem… én nem!…”
Visszatérve az írás kezdőgondolatához. Egy harcot itt, Kárpátalján bizonyosan meg kell vívnunk. A lelkek forradalmát. Kezdhetnénk akár október 25-én.
