Kissé lassult a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, keddre kevesebb mint hétezer új beteget azonosítottak, az egy nap alatt elhunytak száma viszont ismét meghaladta a százat, az aktív betegeké pedig a kétszázezret.
Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter eközben szokásos napi tájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy a Covid-betegek mintegy harminc százalékánál negatív lehet a PCR-teszt eredménye. Szavai szerint ezért nem feltétlenül szükséges pozitív teszteredmény ahhoz, hogy valakit Covid-betegként kezeljenek, illetve kórházba utaljanak, elegendő, ha a betegség tüneteit mutatja.
A közölt adatok alapján Ukrajnában az elmúlt napon 6677 új esettel 355 601-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 126 újabb halálos áldozattal 6590-re. Eddig 145 336-an gyógyultak meg, viszont már 203 675 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel. A járvány kezdete óta egy nap alatt a legtöbb új fertőzöttet, 7517-et múlt csütörtökön jegyezték fel az országban.
Ukrajnában várhatóan még tovább gyorsul a koronavírus-fertőzés terjedése, de ez nem függ össze a vasárnap megtartott helyhatósági választásokkal – jelentette ki Igor Kuzin, az ukrán közegészségügyi központ vezérigazgatója az RBK-Ukraina hírportálnak.