A Tisza nevében – Megrázó film készült a tiszai szeméthelyzetről │KISZó-interjú

Akár édenkert is lehetne, ehelyett időzített ökológiai bomba.

Megdöbbentő, szívszorító, elgondolkodtató – ezek a jelzők juthatnak eszébe annak, aki megnézi Ljasuk Dimitry A Tisza nevében című, 8 nyelven – ukrán, román, szerb, szlovák, orosz, angol, német és magyar – feliratozott filmjét. A majd egyórás dokumentumfilm négy országban, Ukrajnában, Magyarországon, Szerbiában és Romániában forgatták, a probléma ugyanis nem csupán egy nemzetet, hanem a Kárpát-medence összes országát érinti. A film tíz szereplő érzésein és személyes példáján keresztül, különös érzékenységgel mutatja be a környezetszennyezés határokon átívelő problémáját. Nem hibáztat, nem felelősöket keres, hanem biztat és remél. Történeteivel és megközelítésével emberközeli és életszerű. Fő célja a probléma okainak megértése, az eddigi megoldások bemutatása és újabbak keresése.

Szabó Sándor

Egy hét leforgása alatt már több mint 170 ezren látták a YouTube-on az anyai ágon magyar, apai ágon ukrán származású magyarországi természetfilmes, környezetvédelmi aktivista egyszerre felemelően gyönyörű és elborzasztó képsorait. Dimitry számára a helyzet megfilmesítése és emberközelibbé tétele eszköz a környezetszennyezés elleni harcban. Ukrajna, ezen belül is Kárpátalja, a Tisza forrásvidéke kapja a legnagyobb figyelmet a filmben, hiszen amint abból kiderül, Ukrajnában jelenleg a hulladék mindössze 4 százalékát hasznosítják újra, a többi lerakókba vagy a természetbe kerül.

– Szerettem volna olyan művet készíteni, amelyben egy nagyon érzékeny és súlyos témát próbálok feldolgozni, és történeteken keresztül befogadhatóvá tenni – fogalmaz a rendező, aki egymaga írta, fényképezte és vágta a filmet. – Nemcsak a magyaroknak és kárpátaljai lakosoknak, hanem a Kárpát-medence nemzeteinek szánom az alkotásomat. Azt akartam, hogy a film hatására az emberek elgondolkodjanak és cselekedjenek, bárhol és bármilyen körülmények között is élnek.

– Sajnos, még mindig nagyon sok az olyan ember, aki nem érti meg, mit szabad és mit nem, mit kell tennünk a természetért, azért, hogy megvédjük a Tiszát és a mellékfolyóit – mondja a Kárpáti Igaz Szónak Ljasuk Dimitry. – Nyilván azzal, hogy az emberek nem ismerik a hátteret, ezáltal sokan hajlamosak elítélni a kárpátaljai lakosságokat. Rengetegen abban a hitben élnek, hogy Ukrajnában szándékosan kerül a folyókba a szemét, és ezáltal direkt módon okoznak bosszúságot Magyarországnak illetve a többi országnak. Igyekeztem megmutatni, hogy ez nem így van, az emberek többsége nem tehet erről, ugyanis Kárpátalján a hulladékszállítás és a hulladékkezelés megoldatlan mondhatni, nem létezik.

A filmből az is kiderül, hogy a Tisza fontos része Dimitry életének. Az alkotó a Tisza-tónál nőtt fel, a Tisza iránti szeretetét ukrán édesapjától kapta, aki a folyónál találta meg a nyugalmát és végül a folyón is halt meg.

– Gyökereket, szeretetet és boldogságot ad – vélekedik a Tiszáról a természetfilmes. – Úgy gondolom, hogy egy ember nemcsak egy másik ember iránt érezhet mély szeretetet és kötődést, hanem egy folyó – vagy akár hegy, erdő, tenger – iránt is. Ha szeretünk valakit, akkor kiállunk mellette, védelmezzük, megpróbálunk tenni érte.

A Tiszát az utóbbi évtizedekben nagyon sokat bántottuk. Csak elveszünk tőle és semmit nem adunk. Ezzel nemcsak a folyót, hanem a teljes élővilágát sanyargatjuk.

A film „kézen fogja” a nézőt és elviszi magával Kárpátaljára, majd egészen a Duna-deltáig és a Fekete-tengerig. Bemutatja a főszereplők céljait, motivációját és azt is, hogy missziójuk során milyen nehézségekbe ütköznek. Fény derül a kárpátaljai hulladékprobléma okaira is. Egyik fő célja, hogy szemléltesse a pozitív szándékot és igyekezetet, amit magyar és ukrán aktivisták tesznek a probléma megoldásáért. A készítő végigkíséri az úszó hulladék – zömében PET-palackok– útját a forrástól egészen a Fekete-tengerig, közben pedig láthatjuk, hogy ez a gond nem csupán egy nemzetet, hanem a Kárpát-medence több országát is érinti.

– Mindannyian kivesszük részünket a szemetelésből és mindenhol tetten érhető az összegyűlt hulladék felszámolásának szándéka is – világít rá Dimitry. – De ahhoz, hogy változás történjen, mindenkinek tennie és változtatnia kell. Minden egyes ember hozzájárulhat a megoldáshoz. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor az egyén és a szervezetek tehetetlenek.

Ilyen például a közvetlenül a Tisza partján lévő rahói szeméttelep problémája. Egyáltalán nem véletlen, hogy a film innen indít.

Sokkolóak a szeméthegyről készült képkockák, ahogy a szemétdombon sétáló alkotó és a két kárpátaljai főhős talpa alatt minden egyes lépésnél ropog a műanyag, a PET-palack. Ezért is fordul a rendező Volodimir Zelenszkijhez Ukrajna elnökéhez. Maga a mű üzenet az elnöknek, a Tisza nevében.

A Tisza partján lévő rahói szeméttelep

– A legfontosabb célom, hogy tegyek valamit a Tisza megóvásáért, határon túl és határon innen felébresszem az emberek lelkiismeretét: a folyó veszélyben van, az ember veszélyezteti a tevékenységével, azzal, hogy ilyen felelőtlenül állunk a hulladékkérdéshez – fogalmazott a filmes. – Azt is szerettem volna megmutatni – főleg a kárpátaljai embereknek –, hogy a gond, ami ott van, az nemcsak Kárpátalját érinti, hanem sajnos Magyarországot, Romániát és Szerbiát is. A Tisza Kárpátalján ered, onnan indul ki a probléma, ami aztán kiegészül a román, a magyar és szerb szeméttel, ami mind elkerül a Duna-deltába és a Fekete-tengerbe.

A filmes szerint Kárpátalján a lakosok és az öko-aktivisták – utóbbiakból egyre több van – szerény eszközeikkel nem képesek orvosolni a problémát, itt arra lenne szükség, hogy az állam felkarolja a különböző kezdeményezéseket, beavatkozzon és határozott lépéseket tegyen a helyzet megoldása érdekében.

– Ukrajna nehéz helyzetben van és egyedül nem tud megbirkózni mindezzel, a kárpátaljai hulladékprobléma megoldásához valószínűleg nemzetközi segítségre van szükség. Én azt szeretném, hogy a felek ne eltávolodjanak, hanem közeledjenek egymáshoz – fogalmazott Dimitry. – Elkezdődjön a párbeszéd, megszülessen egy és közös cselekvési terv. Ennek egyik fontos lépése a 2030-ig szóló kárpátaljai hulladékstratégia, amelyben sok minden le van írva. De nem elég beszélni ezekről a gondokról, cselekedni kell, mert a Tisza komoly veszélyben van. Többek között bemutatom a Makkosjánosi közelében létesült hulladék-feldolgozó üzemet, amely 8 éve épült, de egy napot sem működött. Ennek nagyon fontos szerepe lenne a kárpátaljai szeméthelyzet megoldásában.
A természetfilmes azzal is tisztában van, hogy a rahói szemétteleppel az ukrán média már többször is foglalkozott, de eddig semmi sem történt. Ezért hivatalos úton is megkereste az ukrán államfőt.

– Egy évvel ezelőtt forgattam ott, azóta sem történt semmi, a szemetet továbbra is oda hordják – mondja. – A szeméttelep rendkívüli veszélyforrás, egy özönvízszerű esőzés utáni áradás a folyóba moshatja a több ezer tonna szemetet.

Végig akartam járni a hivatalos utat, hogy eljusson az üzenetem Zelenszkij elnök úrhoz. Március elején küldtem el a filmem Ljubov Nepop nagykövet asszonynak. Ezután behívtak a külképviseletre, a nagykövet asszony és a főtanácsos pozitívan fogadta a film üzenetét. Elismerték, hogy ez valós probléma, amit meg kell oldani. A videót és a személyes hangvételű üzenetemet továbbították a külügyminisztériumnak és az Elnöki Hivatalnak. Bízom benne, hogy az elnök úrnak rengeteg teendője mellett lesz ideje megnézni a filmet és elolvasni azt a levelet, amit személyesen írtam neki.

Ljasuk Dimitry elárulta, hogy a film fogadtatása minden országban nagyon pozitív. Az emberek szörnyülködtek a problémán látván milyen gyönyörű tájak vannak Kárpátalján, amit beárnyékol a szeméthelyzet. Az emberek megértették, hogy ez közös gond, amit közösen kell megoldani.

– A hétköznapi ember ugyanolyan felelős, mint az ukrán állam, amely oly sokáig semmit sem tett az ügy érdekében – emelte ki az alkotó. – A filmben az ukrán államhoz fordulok, és abban reménykedem, hogy a 2 évvel ezelőtt megválasztott kormány, az új hulladékkezelési stratégia révén komolyan veszi Ukrajna megoldatlan szemétproblémáját, Kárpátalján is lépéseket tesznek majd. Amerikából, Németországból, Angliából és még sok országból kaptam leveleket. Sokan ajánlották fel a segítségüket, azt írták szívesen támogatnák a kárpátaljai főszereplők munkáját, hogy valóban történjen változás.

– Én nagyon boldog lennék, ha elgondolkodnának és változtatnának hozzáállásukon a Kárpátalján és a környező országokban élő emberek – mondta arra a kérdésünkre válaszolva Dimitry, hogy mit szeretne elérni a filmjével. – Nem vásárolnak majd felesleges termékeket, megfelelő helyre dobják, szelektálják a szemetüket.

Emellett több célom is van a filmmel. Az egyik, hogy a rahói szeméttelep felszámolásra kerüljön, hogy ukránok és magyarok közösen fákat ültessenek a helyén. Én hiszek benne, hogy ez meg fog történni, és ebben közrejátszik majd a filmem is.

A másik célom, hogy a Makkosjánosi Hulladék-feldogozót végre befejezzék, megépüljön és végre működjön, a depónia és évente legalább 30 ezer tonna hulladékot dolgozzanak fel, illetve ne a Tiszába vagy a vízgyűjtő területre kerüljön a hulladék. Szeretnék segíteni a filmben szereplő kőrösmezői kisiskolásoknak abban, hogy teljesüljön egy nagy álmuk, eljussanak a nyíregyházi Lego gyárba. Ezek a nagyszerű gyerekek megmutatták nekem, ők hogyan szelektálják a hulladékot. Nagyon fontos, hogy jó példát mutassunk nekik és ők már úgy nőjenek fel, hogy tudják, mit kell kezdeni a szeméttel.

Bucsinszky Viktor, Ljasuk Dimitry és Franz Béla

A film Kárpátalján játszódó részének két ökoaktivista a főszereplője. Bucsinszky Viktor és Franz Béla évek óta küzd és tesz a helyzet javulásáért, saját szelektáló udvarral és szemléletformálással.
Viktor – akinek a beregszászi Színes tartályok nevű hulladékudvarát egy korábbi lapszámunkban már bemutattuk – a KISZó-nak elmondta, nagyon örült, amikor Dimitry megkereste az együttműködés ötletével.

– Azonnal éreztem, hogy ez egy olyan dolog, amit meg kell csinálnunk – fogalmazott a zöld aktivista. – Írt nekem egy levelet, amelyben kifejtette, nagyon érdekli őt a jelenlegi kárpátaljai szeméthelyzet és szeretne eljönni megismerkedni velem. Megnézné a problémás helyszíneket a Tiszán és a Borzsán, a hulladékgyűjtő udvaromat.

Ez közös probléma. A magunk részéről felajánlottunk egy megoldást. Nem azt kell megmondani az embereknek, hogy mit ne tegyenek, hanem azt, mit is jelent a szelektív hulladékgyűjtés, mit, hogyan és hol gyűjthetünk szelektíven.

A film premierje óta nagyon sokan írtak Viktornak, főleg Magyarországról. Általában köszönetnyilvánításokat kap a tevékenységéért, amit önfeláldozóan végez, de felajánlások is érkeztek már.

Angliában, Németországban és Olaszországban élő ukránok is megkeresték, akik támogatásukról biztosították.

– A videóból is látszott, hogy nehéz körülmények között dolgozunk, de nem adjuk fel – mondta Viktor. – Egyfajta edukációs célja is van a filmnek, mert megmutatjuk, hogyan kell civilizáltan bánni a hulladékkal. Szeretnénk, ha nem a folyókban és a Fekete-tengerben kötne ki a szemetünk. Lehetőségeinkhez mérten hozzá akarjunk járulni a probléma megoldásához. El kel oszlatnunk a tévhiteket a hulladék-feldolgozókról.

Franz Béla kőrösmezői környezetvédő a probléma enyhítése érdekében néhány éve nyitott egy kisebb, ámde annál hatékonyabb hulladékkezelő udvart, ahol szelektíven csoportosítják a szemetet.

– Többen is írták nekem, hogy könnyes szemmel nézték végig a filmet, elborzasztotta őket az a mérhetetlen szemét, ami itt van – meséli Béla, aki néhány évvel ezelőtt a Tisza-forrásnál megígérte gyermekeinek, mindent megtesz annak érdekében, hogy ugyanolyan tiszta folyót örököljenek, mint amit ő kapott a szüleitől.

– Ez komoly motiváció arra, hogy az emberek ne dobják a szemetet a folyóba. Ígéreteink vannak arra, hogy itt, Kőrösmezőn rövidesen létesül egy mobil szemétszelektáló üzem. Nem az a baj, hogy össze kell szedni a szemetet. Az emberek 50-60 százaléka gyűjtené, ha hetente egyszer elszállítanák azt, de itt nincs, sem szemétszállítás, sem szeméttelep. Kizárólag szétválogatással lehetne ezt a problémát megoldani a hegyvidéki falvakban.

Béla négy éve gyűjti és szelektálja a szemetet. Az első éven 1-2 köbméter jött be naponta, most már 15-20 köbmétert szelektálunk, aminek a fele nagy valószínűséggel a természetben kötne ki. Ha megépülne az szemétszelektáló üzem, évente 30 ezer köbmétert tudnának feldolgozni…

A dokumentumfilm itt tekinthető meg:

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó