Ukrajna és Magyarország kölcsönösen elismeri egymás védettségi igazolványait

Péntektől szabadon, teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak a koronavírus ellen már beoltott ukrán és magyar állampolgárok a két ország között, függetlenül attól, hogy milyen oltóanyagot kaptak – nyilatkozta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a közmédiának.

Szijjártó Péter azt mondta: lezárultak az Ukrajnával folytatott tárgyalások, a két ország a megállapodás értelmében elismeri egymás védettségi igazolványait.

A miniszter emlékeztetett: a kormány hetek óta tárgyalásokat folytat több országgal arról, hogy tegyék lehetővé a beoltott állampolgároknak az utazást.

Ezek a megállapodások – néhány kivételtől eltekintve – a kívántnál lassabban jönnek létre – mondta Szijjártó Péter, aki szerint “ezen nem kell csodálkozni”, hiszen Magyarország áll a legjobban Európában az oltással, és el kell fogadni, hogy az alacsonyabb átoltottságú országok “lassabban mozdulnak”.

Tudatta: a tárgyalások során fontos szempont volt, hogy a szomszédos országokkal jöjjenek létre minél hamarabb a megállapodások, hogy “az egymástól elszakított családok, barátok és közösségek minél előbb újra össze tudjanak jönni.”

A miniszter hozzátette, hogy az egyeztetések tartanak, reményei szerint a következő hetekben újabb megállapodások születhetnek; azokról a tárgyalások lezárulása után tájékoztatást adnak.

Kapcsolódó írásaink:

Szputnyik oltással nem lehet Ukrajnába jönni

Enyhültek a beutazási szabályok: Ukrajna elfogadja a magyar oltási igazolványokat

Ukrajnába utazóknak: PCR-teszt helyett elég az oltási igazolás

Smihal: Magyarország elfogadja az ukrán oltási igazolást

Ukrajna felkészült a Covid-útlevelek kiadására

Megállapodás született az uniós oltási igazolványokról

Forrás:
KISZó/MTI

Post Author: KISZó