Az augusztus 12-i hatalmas eső – amikor egy nap alatt mintegy kéthavi csapadékmennyiség zúdult a városra – miatt Kercs szinte egész területét víz borítja. Az áradás miatt a város központját lezárták. Szünetel a tömegközlekedés. A piacon dinnyék úsznak a vízben. A stadion melletti folyó kilépett medréből, és elárasztotta a létesítményt – tájékoztat a korrespondent.net. Víz […]
Hónap: 2021 augusztus
Kánikulai hétvége, irány a strandokra
Néhány fokkal tovább melegszik az idő a hétvégén, vasárnap akár 36 Celsius-fokot is mérhetnek. Aki teheti, jobban teszi, ha kihasználja a jó időt és kirándul, strandol, mert lassan nyakunkon a szeptember, ami általában őszt idéző idővel szokott beköszönni. Az előttünk álló napokban sok lesz a napsütés, záporok, zivatarok csak elszórtan lehetnek, derül ki a legfrissebb […]
Ukrajnában a tanárok 35 százaléka van beoltva
Az országban eddig a pedagógusok mindössze 35 százaléka kapta meg a koronavírus elleni oltást. Ez az arány jóval alacsonyabb, mint amit az egészségügyi minisztérium elvár ahhoz, hogy az iskolákban megkezdjék a teljes értékű munkát a sárga, narancssárga vagy vörös járványügyi besorolás esetén. Erről Szerhij Skarlet oktatási miniszter beszélt az 1+1 tévécsatorna reggeli műsorában. Úgy fogalmazott, […]
Ukrajna a világ legnagyobb étolajexportőre, de akkor miért olyan drága?
Ismét a világ legnagyobb étolajexportőre lett Ukrajna 2020-ban, csakúgy, mint egy évvel korábban, ennek ellenére az országon belül lassan drágább az étolaj, mint Európa legtöbb országában. Az ukrán Agribusiness Club nevű szövetség közleménye szerint a legtöbb étolajat India, Kína és Hollandia importálta Ukrajnából. Indiába az ukrán export 31 százaléka, Kínába 20 százaléka, Hollandiába 10 százaléka […]
Kábítószerkereskedőt fogtak el Nagyszőlősön – Videó
A 28 éves elkövető a büntetőjogi felelősség elkerülése érdekében egy faluban rejtőzködött ‒ tájékoztat a Golos Karpat. Bűnözői tevékenységét még július elején leplezte le a rendőrség, a gyanúsított viszont eltűnt és bujkálni kezdett a rendőrség elől. A nyomozás során a rendfenntartók kiderítették tartózkodási helyét, és egy Nagyszőlőshöz közeli településen kézre kerítették. Elfogásakor ismét találtak nála […]
Magyar települések is nyertesei a pénzosztásnak ● Kárpáti Igaz Szó
Egyebek mellett a Dercen–Fornos, a Macsola–Tiszacsoma és a Szőlősgyula–Feketeardó útszakaszokon felújításokat fognak eszközölni a megyei költségvetés terhére. Az útjavítások finanszírozásáról a megyei tanács legutóbbi ülésszakán született döntés. Az önkormányzatban helyet foglaló magyar képviselők lobbija is kellett ahhoz, hogy az említett útszakaszok hamarosan jobb állapotba kerüljenek. Mindhárom útjavítási projektre egyformán 2 millió hrivnyát irányoztak elő. Emellett […]
Három személyautó és egy kamion ütközött, sok a sérült
Súlyos közlekedési baleset történt a Csap–Kijev főút kárpátaljai szakaszán, a Munkácshoz közeli Kolcsino (Kölcsény) térségében. Egy Skoda Octavia személyautó szabálytalanul áttért a szemközti sávba, ahol teherjárművel ütközött. A forgalmas útszakaszon két másik autó is belecsapódott a Skodába. A csütörtökön késő délután történt karambolban öten sérültek meg, köztük egy 8 és egy 10 éves gyermek. Őket, […]
A férfi „ellopta” a saját autóját, majd a rendőrséggel kerestette
Egy zaporizzsjai lakos arra kényszerítette a rendőrséget, hogy kutassák fel az autóját, amit valószínűleg elloptak. Kiderült, valójában csak elfelejtette, hol parkolt le. A rendőrség tájékoztatása szerint a 31 éves férfi azzal fordult a rendvédelmi szervekhez, hogy valaki előző nap ellopta a kocsiját. A bejelentést követően az egyenruhások kiérkeztek a helyszínre, majd átkutatták a „tett” helyszínét. […]
Könnyebb lesz kisvállalkozást indítani Ukrajnában
Új szolgáltatással bővül a Gyija kormányzati portál. Kísérleti jelleggel rövidesen beindul az elektronikus vállalkozásindítás a Gyija kormányzati portálon keresztül. Az e-vállalkozás ablakon keresztül pofon egyszerűvé válik a vállalkozásbejegyzés – közölte Denisz Smihal ukrán kormányfő a Miniszteri Kabinet múlt heti ülése után. „Ukrajnában a vállalkozásélénkítés támogatására a kormány kísérleti jelleggel programot indít, amely révén a vállalkozás […]
Már áll a 30 méter magas zászlórúd Ungváron
Csütörtökön Ungváron felállították Kárpátalja legmagasabb, 30 méteres zászlórúdját az ukrán függetlenség közelgő 30. évfordulója alkalmából – közölte a Goloskarpat.info. A zászlórúd az Uzsgorod Hotellal szemben, a Bohdan Hmelnickij téren kapott helyet, a munkálatok teljes költségei mintegy 6 millió hrivnyára rúgnak. Az összeg a parkosítás, térkövezés és díszkivilágítás költségeit is magába foglalja. A tartóra a 7,5-szer […]