Podoljak: békeszerződés csak Oroszország veresége után lehetséges

Békeszerződés megkötése csak akkor lehetséges, amikor Ukrajna területi integritása helyreáll, és Oroszország elkerülhetetlenül vereséget szenved – mondta a moldovai NewsMaker lapnak adott interjújában Mihajlo Podoljak, az elnöki iroda vezetőjének tanácsadója. „Jelen helyzetben a békeszerződés reménytelen és lehetetlen. A háború leállítása azt jelentené, hogy teljesen lemondunk népünk visszatéréséről Ukrajnába. Senki sem utazik például Harkivba, Zaporizzsjába, Dnyipróba, […]

Egybillió euróra becsülik az Ukrajna újjáépítésére szükséges összeget

Több mint 1 billió euróra lesz szükség Ukrajna újjáépítéséhez, Európának pedig vezető szerepet kell betöltenie a lebonyolításban – fejtette ki véleményét Werner Hoyer, az Európai Beruházási Bank (EIB) elnöke. „Egybillió euróra saccolom a szükséges összeget, ugyanis ha az ukrajnai pusztítás mértékét nézem, a számok, amelyek eddig napvilágra kerültek, teljesen irreálisak” – mondta Hoyer. Az Európai […]

Tűzfalfestménnyel állít emléket az ukrajnai menekülteknek Budapest

Hétfőn Budapesten, a menekültek világnapján Roland Schilling, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) közép-európai regionális képviselője és Niedermüller Péter Erzsébetváros polgármestere átadta azt a hatalmas tűzfalfestményt, amely az ukrajnai menekülteknek állít emléket – írta Ljubov Nepop, Ukrajna magyarországi nagykövete közösségi oldalán kedden. Az egyik Klauzál utcai ház tűzfalára került festményen ukrán anyák láthatók, akik gyalogosan, gyermekeikkel […]

A kormány a munkanélkülieket vonná be Ukrajna újjáépítésébe

A kormány úgy döntött, megreformálja az ukrajnai foglalkoztatási szektort. Elsősorban a munkanélkülieket tervezik bevonni a társadalmilag hasznos munkába – jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök. „A hivatalosan nyilvántartott, 30 napja nem foglalkoztatott munkanélkülieket közhasznú munkába vonnánk be. Ide tartozhat a törmelék bontása, menedékházak építése, tereprendezés, javítási folyamatok vagy mezőgazdasági munka. Hogy pontosan mire lesz szükség az […]

Gázárstopot vezetnének be Ukrajnában

A hadiállapot végéig és azt követő hat hónapon keresztül nem változtatnának a gáz és a távhő díjain Ukrajnában. A parlament június 21-i, keddi ülésén első olvasatban megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely moratóriumot vezetne be a gáz és a távhő tarifájának emelésére – jelentette be Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő. A kormány a tarifák közötti különbség fedezésére […]

A háza előtt fosztották ki az idős embert

Lopás elkövetőjének felkutatásához riasztották a rendőrség munkatársait a Munkácsi járáshoz tartozó Várkulcsa (Klucsarki) településre, írja a Mukachevo.net. A háza előtt üldögélő 85 éves bácsi zsebéből eltűnt 5 000 hrivnya készpénz. A sértett kihallgatása után a gyanú 56 éves falubelijére terelődött, aki az elkövetés napján a ház előtt beszélgetett a károsulttal. A férfi őrizetbe vételekor a […]

UA EU

A polgárok túlnyomó többsége hisz Ukrajna EU-tagságában

A Rejting szociológiai csoport felmérése szerint az ukrajnaiak 69 százaléka biztos abban, hogy az ország 5 éven belül az Európai Unió tagja lesz. E kontingens 40 százalék véli úgy, hogy a teljes tagság elnyerése 1-2 éven belül megtörténik. A megkérdezettek 14 százaléka a várakozási időt 5-10 évben határozta meg, 3 százalék ennél jóval pesszimistább, álláspontjuk […]

Eltörlik a külföldi rendszámú autók vámmentességét

Az Ukrán Legfelső Tanács július 1-jétől visszaállította az importárukra kivetett adókat, valamint a személygépkocsik vámkezelésének illetékét. Az információt Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő közölte. A 7418. számú törvénytervezetet egyszerre két olvasatban fogadták el 234 igen szavazattal. A parlament március 24-én fogadta el az „Ukrajna adótörvénykönyvének és Ukrajna egyéb jogszabályainak módosításáról” szóló törvényt a hadiállapot alatti jogszabályok […]

Orbán-Zelenszkij tárgyalás – Magyarország támogatja Ukrajna uniós tagjelöltségét

Volodimir Zelenszkij ma felhívta Orbán Viktor miniszterelnököt. A megbeszélésen Ukrajna európai integrációjáról, a háborús menekültek befogadásáról valamint a magyar-ukrán együttműködés egyéb területeiről volt szó, tájékoztat az MTI. Orbán Viktor a tárgyalás során hangsúlyozta: Magyarország támogatja, hogy Ukrajna megkapja a EU-tagjelölti státuszt, és mielőbb le kell bontani a bürokratikus akadályokat Ukrajna tényleges uniós csatlakozása előtt is. […]

Készítette és karbantartja a weboldal.net