Smihal elmondta, Ukrajna mikor nem lesz képes kifizetni a béreket és nyugdíjakat

Amennyiben az Európai Unió leállítja az Ukrajnának nyújtott finanszírozási programot, és nem utalja át az ígért 9 milliárd eurót, lehet, hogy az országnak nem lesz elég pénze, hogy kifizesse a béreket és a nyugdíjakat – mondta el Denisz Smihal miniszterelnök egy interjúban, amiből a PMG idéz.

Ukrajna nagymértékben függ az EU pénzügyi támogatásától, a pénzt az emberek szociális szükségleteire és az ország újjáépítésére használják fel. Minden késedelem – hangsúlyozta a kormányfő az interjúban – súlyos következményekkel fenyeget.

Smihal elmondta, szükségük van a megígért összegre a pénzügyi rendszerük fennmaradása érdekében.

Az Európai Parlament képviselői az Ukrajnának nyújtott katonai segélyek jelentős növelését kérték

„Az, hogy hitel lesz-e vagy támogatás, kevésbé fontos. Már minden megtakarítási lehetőséget kimerítettünk. Jelenleg a védelmi költségvetés az állami kiadásaink 60 százalékát teszi ki. Partnereink anyagi támogatását elsősorban az emberek szociális szükségleteire és az újjáépítésre fordítjuk. Ebben az esetben minden késedelem súlyos következményekkel járhat” – fogalmazott a miniszterelnök.

A miniszterelnök szerint az Oroszországgal vívott háború veszteségei jelenleg elérik a 700 milliárd dollárt. Ezeket a veszteségeket azonban zárolt orosz eszközökkel lehet fedezni.

Kapcsolódó:

Háborús veszteségek: ki és mikor fogja fedezni az újjáépítést? │KISZó-háttér

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó