„Porosenko – meg kell adni neki azt, ami megilleti – Ukrajna elnökei közül a legjobb volt. Valóban sokat tett, mint ügyes tárgyalófél, mint tanult diplomata, s mint kiváló adottságokkal rendelkező ember” – állítja Volodimir Dubrovszkij, a CASE Ukrajina vezető közgazdásza a zn.ua hírportálon megjelent elemzésében, majd így folytatja: „Csakhogy saját (oligarcha) osztályának képviselője volt, és az is maradt.” A szakember szerint ezért tűrte el a korrupciót, a sógorság-komaság intézményét, s ezért szabotálta nyíltan az égetően fontos reformokat. A szerző ezek közül a jog, az igazság mindenekfelettiségét emeli ki.
Adott a kérdés: ha ilyen tulajdonságokkal ő lehetett a legjobb államfő, vajon milyen volt a többi…
Ugyancsak olcsó, sőt alantas fogás lenne, ha mindezzel csak azért hozakodnék elő, hogy a 73:24-es (minden labdajátékban megsemmisítőnek minősülő) választási vereség után élcelődjek „minden idők legjobb” ukrán elnökén.
Más az oka ennek.
Ha egy vezető közgazdász szerint kiemelkedő politikai teljesítményt lehet produkálni úgy, hogy közben valaki az ország legmagasabb közjogi méltóságaként eltűri (netán maga is része, részese) a korrupciót, a kéz kezet mos gyakorlatot, kizárólag az oligarchaként lát, értékel és tesz, s mindezek tetejében szabotálja a jogállamiságot szavatoló reformokat (magánszorgalomból teszem hozzá: ezt az egészet megfejeli nyilvánvalóan jogsértő, kirekesztő törvények aláírásával), akkor itt nem csupán a fentebbiek haszonélvezőjével, megtestesítőjével van baj. A probléma sokkal általánosabb.
Az a következtetés is levonható, hogy a társadalom egy bizonyos részében (döntse el mindenki, hogy mekkora, mennyire meghatározó ez a réteg) elfogadott a megvesztegetés, köznapi tevékenységnek számít a protekcionizmus, s – ha nem őket érinti hátrányosan – megengedett mások jogainak kasztrálása.
Milyen álomszerű lenne, ha a vezető közgazdász – e logikát követve – Zelenszkij regnálása után azt állapítaná meg, hogy ő volt minden idők legrosszabb elnöke Ukrajnában.
