Felnőtt korban is javítható a beszédhiba?

A logopédus az, aki a nyelvi- és beszédzavarokat javítja. A beszédhibát, illetve a beszéd- és nyelvi zavart érdemes elkülöníteni egymástól. Előbbi a beszédnek csak alaki oldalát érinti, míg utóbbi súlyosabb, organikus (szervi) és idegrendszeri hátterű lehet. A logopédia az a tudomány, amely 0–99 év között jelen van az emberek életében. A korai időszakban a megkésett beszédfejlődésről lehet beszélni, idősebb korban egy agyi sérülés következtében fellépő beszéd- és nyelvi zavarról, amikor szintén a szakember segítségére van szükség. – kérdezte a KISZó Tihor Szilvia logopédust.

– Milyen hibák figyelhetők meg felnőttek esetében?

– A felnőttek között gyakran találkozom olyanokkal, akik az „r” hangot nem ejtik tisztán vagy teljesen kihagyják. Ezenkívül a hadarás és a dadogás maradhat fenn jellemzően a felnőtt korra, ami egy speciális terület, mert lélektani háttere van. Logopédiai eszközökkel és módszerekkel javítható a helyzet, azonban a dadogásra, hadarásra való hajlam megmarad az egyénben. Gyakran találkozhatunk még beszédtechnikai problémákkal, például kapkodó légzéssel, rossz hangsúlyozással, ritkább esetben orrhangzós beszéddel vagy rekedt hangképzéssel.

– Mikor ajánlott elkezdeni a foglalkozásokat?

– Ha gyerekekről beszélünk, és megkésett beszédfejlődésről van szó, lányok esetében 2,5 évesen, fiúknál 3 éves korban. Amikor csupán a beszéd alaki része nem tökéletes – hangzók cseréje, kihagyása – 5 éves kortól ajánlott. Nyilván az iskolában is felléphetnek írás- vagy olvasászavarok, ilyenkor is érdemes felkeresni a szakembert, de természetesen már az óvodás évek alatt jobb megelőzni a problémákat. A szülők is sokat tehetnek gyermekeikért gyakorlással, egyensúlyfejlesztéssel és szókincsbővítéssel az interneten elérhető segédanyagokat felhasználva vagy logopédus tanácsát kérve.

– Felnőttként az emberek maguk is látják a problémákat. Mit tehet az érintett személy?

– Ilyenkor is előfordulhat, hogy valaki hangzókat cserél vagy torzít. Akkor javasolt szakember felkeresése, ha tényleg nagyon-nagyon zavarja az egyént a beszédhibája. Ebben az esetben nem lehetetlen a javítás, de sokkal nehezebb. A kicsikkel játékos úton, észrevétlenül el lehet érni a pozitív változást, amit felnőtteknél már nem alkalmazunk. Velük több odafigyelést és rengeteg gyakorlást igényel a folyamat, sokkal több erőfeszítést a kliens részéről.

– Vidékünkön mennyire jellemző, hogy felkeresik a logopédust?

– Rengetegen keresnek. Néha lehetőségeimen túl is akadna páciens. Semmilyen központi statisztika nincs vezetve a segítségre szorulókról, viszont én saját magamnak vezetek naplót óráról órára, feljegyzem a változásokat és a jövőbeli célokat is. Amikor hozzám jön valaki, egy bevezető teszttel mérem fel az állapotát és ahhoz kell viszonyítanom az elkövetkező foglalkozások irányát. Jelenleg 55-60 gyerekkel foglalkozom.

Bara Tünde

Forrás:
KISZó

Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó