Jim Corbett – az indiai emberevők nemezise

A monszun szakadó esőjének dobolása minden zajt elnyom, de ez amúgy sem jelent sok mindent, hiszen a kinin – ez az életmentő méreg – ott dübörög a véredben, miközben a maláriával vívja harcát. Füled kininmámortól zúg, kezed a láztól remeg, az esőverte, holdtalan sötét dzsungelben pedig valahol a közelben megszólal az emberre vadászó tigris torokhangú böffenése.

Nos, kedves olvasó a fenti néhány sor nem valami B-kategóriás kalandregényből származó idézet. Mindez jó száz esztendeje megtörtént, és a kininmámorban reszkető vadász talán minden idők legnagyobb kalandora volt. Életét India emberevő fenevadjainak felkutatására szentelte, és ha valaki, akkor ő tudta, milyen egyenlőként megmérkőzni az embert jogos zsákmánynak tekintő nagymacskákkal úgy, hogy a kezedben lévő lőfegyver pont annyit ér mint a tigris karma és agyara.

Ő volt Jim Corbett, híres kalandorokat és vadászokat bemutató sorozatunk mostani hőse, a 436 ember életét kioltott champawati rém, a kuamoni gyilkosok és a radraphrayangi gyermekrabló elejtője.

Vadász és természetkutató volt, aki 19 bizonyítottan emberevő tigrist és 14 gyilkos leopárdot nyomozott ki és ejtett el.. Az általa terítékre hozott fenevadak 1907-1938 között mintegy 1200 szerencsétlen indiai bennszülöttel végeztek, ám még akkor is csodálta e nesztelen léptű embervadászokat, mikor saját élete is csak hajszálon múlott. Vadászból természetfilmes, majd elkötelezett természetvédő lett, kinek nevét ma India első nemzeti parkja viseli. De milyen élete volt vajon az indiai gyilkos nagymacskák specialistájának.

A kis Jim 1875 júniusában a Himalája északi lejtőin fekvő Nainitalban látja meg a napvilágot egy ír család tizenharmadik gyermekeként. A leírások szerint az igen intelligens, jó képességű fiú itt jegyzi el magát a dzsungellel, és tanulmányai után a gyarmati India vadászati hivatalának szolgálatába áll. Szenvedélyes természetkutató, egyedülálló képességekkel megáldott dzsungelvadász lesz belőle, ám sosem öl sportból. Feladatául a rohamosan fejlődő szubkontinens nagymacskáinak vizsgálatát választja, és ha valahol „gyilkolt a tigris” akkor a helyi bürokraták és szegény falusiak egyaránt tudják: egy megoldás van – Jim Corbett.

Munkája megismeréséhez tudnunk kell, hogy akkoriban India az angol gyarmatbirodalom szerves részét képezi. Az angol gyarmati tisztviselők pedig előszeretettel vadásznak tigrisre, hogy odahaza egy korsó guinness sör vagy néhány whisky mellett elbüszkélkedhessenek a csíkos nagymacska bőrével. A sok botcsinálta vadász persze számtalan vadat nyomorít meg, amelyek előbb-utóbb rákapnak a legkönnyebb prédára – az emberre. Jim ilyenkor lép sorompóba és módszere megdöbbentő. Míg a hivatalos tigrisvadászatokon a magasleseken kuksoló vadászok elé több száz szerencsétlen hajtó és elefántokon ülő shikarik (indiai hivatásos vadászok) terelik a vadat (olvassunk csak bele Széchenyi Zsigmond Nahar-jába), ő egyedül veszi be magát a vadonba.

Sokszor csak spaniel kutyájával, önmagát kínálva az emberevő zsákmányául vadászik, és a „meccs” ilyen körülmények között többnyire kétesélyes.

A miniágyú corditte expresszek korában ráadásul szinte mindig kiskaliberű puskát használ, és tartja, hogy egyetlen lövéssel kell elejteni a vadat, mert másodikra nincs lehetőség. Nyomolvasó tudománya, hidegvére, lőtudása és persze szerencséje ugyanakkor minden helyzetben megóvja. A babonás helybeliek egy idő után már természetfeletti hatalmat tulajdonítanak neki, de ő marad, akinek született, az egyszerű ír vagánynak, aki a veszélyért él.

Vadászatai során ugyanakkor megdöbbentő megfigyelésekre tesz szert. Vitathatatlanul bebizonyítja, hogy a nagymacskák minden esetben emberi közreműködés vagy valamilyen sérülés miatt válnak emberevővé. A nőkre és gyerekekre specializálódott, 125 emberéletet kioltó radraphrayang-i emberevő leopárd például a vidéken átsöprő himlőjárvány miatt kapott rá az emberhúsra, hiszen járvány idején a helyiek nem temették el halottaikat, hanem egy szakadékba dobták azokat. Ezen a „ borzalmas etetőhelyen” szokik rá a nagymacska az emberhús ízére. Minden idők legnagyobb sorozatgyilkosa, a champawat-i tigris pedig törött fogai miatt válik rettegett pusztítóvá. Ez a tigris – bár nőstény – olyan, mintha maga Sir Khán elevenedett volna meg a Dzsungel könyvéből, és a valóság még borzasztóbb is, mint a könyv lapjain szereplő fenevad. A tigris először Nepálban garázdálkodik, ahol a hadsereget is bevetik ellene. A katonák felperzselik territóriumát, több ezer hektár erdőt égetnek le, ám elejteni nem tudják, csak átkergetik indiai területre. Ott pedig a rém igazi horrort hoz a Champawat folyó melletti falvak lakóira.

Bizonyítottan – nincs okunk kételkedni a közismerten precíz angol nyilvántartásokban – 4 év alatt 436 embert öl meg.

Corbett 1907-ben kezd rá vadászni, ez az egyik első „ügye”, de hetekig nem jár sikerrel. A gyilkos nagymacska nem egyszer fényes nappal rabolja el áldozatát a falvak közepéről, Corbettnek pedig rémálmai vannak a nyomozás során megtalált emberi maradványok láttán. Végül a fenevad a vadász közvetlen szomszédságából hurcolja el a 16 esztendős Premka Devi-t, a vízhordólányt, és a lány testéből csordogáló vérnyom lesz a veszte. A vadász az emberi vér és a vonszolás nyomát követve lel rá, és végül agyonlövi.

Corbett a két világháborúból is kiveszi a részét. Ghurka lövészeivel 1916-ban Franciaországban küzd, majd 66 évesen a II. világháborúban Burma területén oktatja dzsungelharcászatra az angol katonákat.

1947-ben Kenyába költözik és írogatni kezd, miközben életében egyre fokozottabb szerepet kap a vadvédelem. Hatalmas élettapasztalata nagysikerű könyvekben jelenik meg. Az Emberevő leopárd, a Hideg veríték vagy az Emberevő tigrisek hatalmas sikert aratnak. Egykori zsákmányait, az embervadász nagymacskákat viszont egyre inkább a sors áldozatainak látja. A civilizáció hatásai, az ázsiai népességrobbanás, az erdők kiirtása, a vadon pusztulása a természetvédelem apostolává teszik.

Szóval és tettel küzd azért, hogy a tigris üvöltése ne némulhasson el a független India dzsungeleiben.

1955-ben, 79 évesen szívroham viszi el, de életműve fennmarad. Nevét ma a Jim Corbett Nemzeti Park őrzi az indiai Uttarakhand államban, háza Kaladhungiban múzeum, könyvei – melyekben elképesztő szerénységgel ír önmagáról – mindmáig bestsellerek, kalandjait pedig Hollywood is felfedezte magának.

Matúz István