Mint azt korábban beharangoztuk, a nemzeti összetartozás éve kapcsán Trianon-sorozatot indítunk, amelyben több szempontból járjuk körbe az 1920-as eseményeket. Legelső alkalommal Kosztyó Gyula történész lebbentette fel a fátylat a trianoni békediktátumot megelőző háttértörténésekről. Az interjúban több olyan eseményre is kitért, amelyet érdemes részletesebben is bemutatni. Ilyen Nagyszőlős román megszállása is, amit levéltári kutatásai alapján, a Clio Intézet munkatársaként írt. A felhasznált források feltüntetése nélkül, a szerző hozzájárulásával rövidebb terjedelemben közöljük a cikket. A teljes írást a clioinstitute.hu-n olvashatják, vagy az alábbi linken.
A visszaemlékezés a Tanácsköztársaság megszűnésének pillanatait és a román megszállást mutatja be Nagyszőlősön. Készítője Ugocsa vármegye levéltárnoka, Tar Zoltán, aki testközelből élte át az eseményeket. Nyolcoldalas visszaemlékezése csonka, valószínűleg nem tudta befejezni, erre utal legalábbis a szöveg hirtelen megszakadása. Ennek ellenére az általa közölt – eddig ismeretlen – információk mindenképpen egyediek, olyan eseményeket világítanak meg, amelyekről eddig semmit sem tudtunk. Az általa tárgyalt eseményeket pedig nagyszerűen kiegészítik a budapesti Hadtörténeti Levéltárban őrzött releváns iratok. Tar Zoltán papírra vetett „élményei” így a katonai eseményeken túl olyan pillanatképek és élethelyzetek rekonstruálására adnak lehetőséget a kor lokális tereire vonatkozóan, amelyekről eddig, források hiányában, még elképzeléssel sem rendelkeztünk.
Menekülő vörösök
A román hadsereg 1919. április 16-án kezdte meg általános előrenyomulását a Szamos és Maros között. Vele szemben a székely különítmény (máshol hadosztály megnevezés szerepel) fejtett ki ellenállást, amelynek nem volt felhőtlen a kapcsolata a tanácshatalom helyi szerveivel. Április 18-án a román támadás Husztra, majd fokozatosan Királyházára szorította vissza a székely csapatokat. Királyháza előtt csak néhány napig tudták a vörös katonák feltartóztatni a románokat, akik Királyházát 1919. április 21-én birtokba is vették. Erre a hírre nagy riadalom futott végig Bereg vármegye tanácsszervein. A direktóriumok lázasan kérvényezték Budapesttől a kiürítési engedélyeket.
A felbomló csapatokkal visszavonuló vöröskatonák 1919. április 18-tól Alsó- és Felsőveresmart dombjain gyülekeztek, ahol kihasználva a kedvező, dombos természeti adottságokat, védőállást alakítottak ki, hogy a román támadásnak útját állják. A Tanácsköztársaság helyi szerve, a direktórium már három nappal ezelőtt elmenekült Nagyszőlősről. A menekülő kommunista vezetők még hangoztatták, hogy pár nap múlva visszatérnek és a lakosság figyelmét is felhívták, hogy „május elsejét nagy hozzákészüléssel megünnepelik, s ez alkalommal, vagyis május elsején 40 ellenforradalmárt fel fognak akasztani Nagyszőlős piacán”.
A lakosság meglehetősen nyugodtan ünnepelte a templomban húsvét első napját, április 21-én. Húsvét másodnapjára aggodalom nélkül ébredtek: „a gyerekek készülődtek, s meg is kezdték a húsvéti szokásos öntöződést”. A lakosság – főleg az értelmiség – nagy örömmel fogadta a kommunisták elmenekülését, s bizakodtak, hogy a románok közeledésével egy életre megszabadulnak a kommunisták „tűrhetetlen uralmától”.
A románok és vörösök közötti összecsapásra Nagyszőlősért 1919. április 22-én reggel került sor. A román tüzérség a város felső részén lévő ún. Korlátos-dombra felvontatott négy ágyúval lőtte a menekülő vöröskatonákat. Egy-egy lövedék azonban célt tévesztve a városba, illetve az országútra csapódott. Az utolsó vörös egység délelőtt 10 órakor futott át a városon, nyomukban román lovas felderítőkkel.
Betörnek a románok Nagyszőlősre
A négy román lovas minden ellenállás nélkül vágtatott át a városon, s ahogy „az ablaknál valakit megláttak, a vágtató lóról odalőttek”. A kórház mellett egy férfit pillantottak meg, aki éppen az udvarán elvermelt burgonyáját szedegette. A katonák, leugorva a lóról, puskatussal ütlegelni kezdték, majd lovaikkal megtapostatták. A favágásból élő parasztember néhány nap múlva belehalt sérüléseibe. Ő volt a román megszállás első, értelmetlen civil áldozata Nagyszőlősön.
Miközben a vörösök a városon keresztül Tiszaújlak irányába menekültek, a városházán többen összegyűltek: Ladányi Károly városi főbíró, Szabó Eumén görög katolikus főesperes és dr. Joannesz Viktor ügyvéd. Elhatározták, hogy egy küldöttséget menesztenek a román parancsnoksághoz, hogy kíméletet kérjenek a város számára. Békés szándékuk jeleként a templomtornyokra és a városházára fehér zászlókat, jobb híján asztalterítőket tűztek ki. Néhány órán belül sikerült is találkozni a román parancsnokkal, aki azonnal kijelentette, hogy a legkisebb zavargást és ellenszegülést is kíméletlenül meg fogja torolni. A Joannesz vezette küldöttség hiába vállalt kezességet a lakosság békés és kifogástalan viselkedéséért, a román parancsnok szabad rablást engedélyezett a katonáknak.
Rablások, fosztogatások és gyilkosságok
Április 22-én dél körül kezdtek el szállingózni a városba a román katonák. Hangosak és durvák voltak, s azonnal bekvártélyozták magukat a házak udvarába. Ételt és italt követeltek, de volt, ahol egyszerűen csak elvették, amire szükségük volt. Néhány óra múlva nyílt rablásba kezdtek: „Ami értéktárgyat felfedeztek, azt azonnal elvitték, azonkívül főként fehérneműt és cipőt kerestek és vittek el, mert hihetetlenül piszkosak voltak, cipője vagy csizmája minden 20-iknak volt csak, s legtöbbnek kint volt a lába a rongyos bocskorból” – örökítette meg Tar.
Az utcákon senki nem volt biztonságban. Azt, aki az utcán „rekedt”, megmotozták, pénztárcáját és zsebóráját elvették, akinek pedig új csizmája volt, azt gond nélkül lehúzatták a lábáról.
„Egy orvost, aki a kórházból beteghez ment, nemcsak cipőjétől, hanem ruhájától is megfosztották az utcán, úgy hogy az orvos alsóruhában szaladt be egy közeli házba” – szól Tar feljegyzése.
Délután három órakor civil halottakkal megrakott szekér hajtott át a városon a kórház irányába. A tizenegy férfit a románok szedték össze az utcákról közvetlenül a vörösök kivonulása után. Mindannyiukat bolseviknak nyilvánították, lovasszekéren a tekeházai úton lévő kanyarhoz szállították, majd azt az utasítást adták, hogy futólépésben menjenek haza. A futásnak eredő férfiakra azonban tüzet nyitottak, mindannyiukat hátulról agyonlőtték. Mikor a halottakat a városon szállították át, a román katonai parancsnok tudatta a lakossággal:
„Az interveniáló polgárokat […] is agyonlöveti, mint bolsevistákat, jobb tehát, ha eltakarodnak”.
Április 22-én éjszaka a román katonák nagy része tovább vonult Tiszaújlak irányába. Nagyszőlősön román helyőrség maradt.
Élet „Joannesz-országban”
A románok 1919. április és 1920. május között tartották megszállásuk alatt Nagyszőlőst. Ugocsa vármegye területéből egyébként a román megszállás Nagyszőlősön kívül kiterjedt még Szőlősvégardó, Fancsika, Szirma, Sásvár, Mátyfalva, Karácsfalva, Tiszaújlak, Rakasz, Szőlősegres, Tiszaújhely, Alsóveresmart és Felsőveresmart községekre. Ezeket a településeket a románok mind Csehszlovákiától, mind Romániától, mind pedig Magyarországtól csaknem légmentesen elzárták.
Ezekre a falvakra a közbeszédben egyre gyakrabban „Joannesz országaként” utaltak. A korábban már említett dr. Joannesz Viktor ügyvéd – a román katonai parancsnokkal tárgyaló nagyszőlősi küldöttség vezetője – találta ki és terjesztette némi iróniával annak a területnek a megnevezésére, amely felett a románoktól hatalom-gyakorlási „jogot” kapott. Egy román körrendelet ugyanis kijelentette, hogy ez a terület is a Román Királysághoz fog tartozni, ezért az ott működő magyar közigazgatásnak román hűségesküt kell tennie. Az összegyűlt egykori magyar köztisztviselők, élükön a vármegye kormánybiztosával (főispánnal), Szentpály Miklóssal, azonban megtagadták ezt. Erre válaszul Joannesz Viktor kijelentette, hogy ebben az esetben ő veszi át a közigazgatás vezetését, ami másnap meg is történt.
Joannesz román karhatalommal elfogatta és a Perényi-kastélyba, a csendőrlaktanyába, illetve a vármegyeháza fogházába vitette a neki ellenszenves vármegyei alkalmazottakat. Az itt lezajlott kihallgatások során „olyan embertelen kegyetlenséggel ütöttek, vertek, kínoztak, hogy kétségbeesett ordításuk messze kihallatszott” – szól Tar feljegyzése. Másokat a román karhatalommal egyszerűen Kolozsvárra szállíttatott.
A románok igazi megszállóként viselkedve teljesen kifosztották úgy Nagyszőlős városát, mint a környező falvakat, s több milliós károkat okoztak a polgári lakosságnak. „Joannesz országában” állandóak voltak a házkutatások, amelyek gyakran zsarolásba csaptak át. A fegyverkeresés címén indított házkutatások során ugyanis ezeket gyakran a románok maguk helyezték el a lakásokba. József Miksa nagyszőlősi zsidó kereskedő pincéjébe például az ablakon keresztül szinte minden nap elrejtettek egy revolvert, amit a szünet nélküli házkutatások során nagy „csinnadrattával” megtaláltak, majd súlyos pénzbüntetéssel sújtották a kereskedőt.
„Joannesz országa” a románok kivonulásával 1920. május elején véget ért. Joannesz Viktor a román csapatokkal tartott. A megszállók a feketehegyi kőbányából származó gépekkel, bútorzattal, a községekből pedig juh-, szarvasmarha- és sertéscsordákkal együtt távoztak és adták át a terület feletti jogot a csehszlovákoknak.
Kosztyó Gyula
történész (Clio Intézet)
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
