Több mint ötszáz éve annak, hogy 1517. október 31-én Luther Márton kifüggesztette 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára, melyben azt vallotta, hogy az ember egyedül hit által üdvözülhet. Milyen kihívások elé néznek Kárpátalja református közösségei? – kérdezte a KISZó Kacsó Gézát, a Bátyúi Református Egyházközség lelkészét.
– Milyen változások történtek az egyházban a reformáció óta?
– A reformáció célja annak idején nem egy külön, Rómától független egyház megalkotása volt, hanem az egész egyház megújítása. Sajnos a reformátorok ebben nem értek célt maradéktalanul. A korabeli egyház egésze nem volt hajlandó az ige szerinti megújulásra. A reformátorokat és követőiket kiátkozták, kizárták, így szükségből alakultak meg a protestáns egyházak, Luther követőiből az evangélikus, Kálvin és Zwingli követőiből a református, majd később a baptista, metodista és más protestáns felekezetek. A reformáció egyházainak legnagyobb eredménye, hogy a Szentírást az emberek kezébe adták. A 16-17. században nemzeti nyelvű bibliafordítások sora született, ami a könyvnyomtatásnak köszönhetően eljutott a széles tömegekhez és előbb Európát, majd a világ minden táját átjárta az Ige tanítása. A reformáció egyházai az egyház tanainak való engedelmesség helyett a személyes Isten-kapcsolatot helyezik előtérbe, ami forradalmasította a vallási gondolkodást és az emberek életét is.
– A 90-es években egy nagyobb ébredési hullám söpört végig vidékünkön. Mi történt azóta?
– A kárpátaljai ébredés Isten kegyelmi ajándéka volt népünk számára. A szovjet éra végén már csak kevés lelkipásztor szolgált gyülekezeteinkben, a lelkészek utánpótlását ugyanis sokáig tiltotta, később korlátozta a szovjet hatalom.
Ezek a hűséges, sok esetben idős lelkészek tartották életben a hit szikráját a hamu alatt is.
A 90-es években enyhült az állami szigor, és a Szentlélek szele fújt rá erre a lappangó szikrára, amelyből hamarosan lángoló tűz gyulladt. A felnőttek és fiatalok szomjazták az Igét, és sokan tették Isten kezébe az életüket. Én magam is 1993-ban egy ifjúsági táborban hallottam meg először Isten üdvözítő szavát. Azok az emberek, akik a 90-es években adták át életüket az Úrnak, ma már a gyülekezetek oszlopai sok közösségben. Lelkipásztorok, hitoktatók, gondnokok, presbiterek, ifjúsági munkások kerültek ki közülünk. De sok hívő családanya, értelmiségi, gazdálkodó vagy mesterember is van, aki azóta is gyakorolja hitét és építi Isten országát. Való igaz, hogy most ilyen nagyméretű ébredés nincs egyházunkban. De a Szentlélek munkája azért nem szűnt meg. Most is vannak Istenhez közeledő, megtérő emberek gyülekezeteinkben. Talán nem tömegesen, de Isten ma is csodásan munkálkodik. Az érdeklődőkből elkötelezettek, az elkötelezettekből szolgálók lesznek ma is.
– Mi befolyásolja az emberek egyházhoz való viszonyát?
– A 90-es években újdonság volt Isten Igéje, ki voltunk rá éhezve és nem győztünk betelni vele. Azóta felnőtt egy másik nemzedék. Nekik már alap, hogy nyitva vannak a templomok, szabadon lehet Bibliát kapni és olvasni. Mintha az emberek szemében elvesztette volna az újdonság varázsát a hit.
Sokan úgy gondolják, hogy a templom és Isten mindig ott lesz, megvárja még őket.
Pedig egyáltalán nem biztos, hogy ha ma elhalasztom a döntést Isten mellett, akkor azt meg tudom hozni később.
– Milyen állapotban van most a református egyház?
– A református egyház óriási. Minden földrészen megtalálható és sokmilliónyi tagja van. Az átfogó elemzéshez könyvtárnyi irodalom kellene. Még a Kárpátaljai Református Egyház több mint 100 gyülekezetének a helyzetét is nehéz áttekinteni. A gyülekezetek annyira sokfélék és az egyház szolgálata annyira szerteágazó. Általánosságban elmondható, hogy egyházunk a 90-es évek óta óriási fejlődésen esett át. A gyülekezetek parókiákat, gyülekezeti házakat építettek vagy vásároltak, templomokat újítottak fel vagy építettek, jelentősen növekedett a lelkészi állomány, beindult a hitoktatás, ifjúsági munka, konfirmációs oktatás, házi csoportok és rétegalkalmak. Az egyházi intézményhálózat is létrejött a semmiből: iskolák, óvodák, idősotthonok, gyermekotthonok, egyházi média pattant elő szinte varázsütésre. Az ébredésnek ez a lendülete még látszik egyházunkon. Az is igaz viszont, hogy új problémák jelentkeztek az elmúlt években, amire még nem találtunk kielégítő megoldásokat. A legsúlyosabb talán az, hogy a kárpátaljai településekről sajnos sokan vándorolnak külföldre jobb megélhetést keresni.
És bizony nemcsak házak maradnak üresen a faluban, hanem templomi padok is.
Ezekkel az emberekkel igyekszünk kapcsolatot tartani, akár online istentisztelettel szolgálni feléjük. Sokszor a mi veszteségünk más egyház nyeresége, mert a tőlünk kivándorolt gyülekezeti tagok más közösségeket gazdagítanak az anyaországban vagy a világ más tájain. A Kárpátaljáról elvándorló hívők (akár lelkészek is) só és kovász szerepét töltik be azokban a közösségekben, ahová mennek.
Bara Tünde
