Magánvélemény: Mi köze az orosz nyelvnek az ukrán focihoz?

Az oktatási törvény, az ukránt, mint államnyelvet védő jogszabály, az őshonos népeket meghatározó dokumentum bizonyítja, az országban a nyelvi, nemzetiségi fronton (is) könyörtelen harc folyik. Horváth Sándor Bármennyire hihetetlen, a csata kellős közepébe csöppent a labdarúgó Európa-bajnokságon a nyolcaddöntőbe jutó, és ezzel történelmi sikert arató ukrán válogatott is. Igaz, ehhez kellett némi orosz segítség. A […]

Széljegyzet: Vészjósló jelek

Egy ukrán analitikai központ, a grc.ua, az Egészségügyi Világszervezet felkérésére kielemezte az ukrán medicina helyzetét, s kiderült, igencsak rosszul állnak a dolgok az utánpótlással. A szükségesnél máris 9,16 százalékkal kevesebb a szférában dolgozni vágyók száma, mint ahány betöltetlen állás van. Az ok egyértelműen az alacsony bérekben és a magas túlterheltségben keresendő. De mennyiért is teszik […]

Magánvélemény: Meddig élünk?

Az állami statisztikai hivatal adatai szerint Ukrajnában az átlagos élettartam 2019-ben 72,1 év volt. A felmérésből az is kiderül, hogy a nők egy évtizeddel tovább élnek, mint a férfiak. A „gyengébb” nem képviselői átlagosan 77, míg a „teremtés koronái” csupán 67 esztendőben reménykedhetnek. A statisztikai adatok szerint az elmúlt 30 évben a születéskor várható élettartam […]

Széljegyzet: (I)gazságszolgáltatás

Minden napra jut olyan hír, miszerint csempészeket füleltek le, illegális határátlépőket fogtak, otthagyott cigarettaszállítmányra bukkantak a határőrök. Ez az információ akár elégedettséggel is eltölthetne bennünket, ám az igazság az, hogy ez – véleményem szerint – mindössze a jéghegy csúcsa. A legtöbb esetben a médiában nyomon követhetjük a történet szereplőinek sorsát, a hivatalok ugyanis büszkén számolnak […]

Magánvélemény: A NATO és Ukrajna politikai hullámvasútja

Ukrajna vezető politikusa néha már túlzott vehemenciával tuszkolná az országot a NATO-ba. A politikai-katonai szervezet hol biztat, hol oktat, máskor kifogásokat hangoztat, s előfordul, hogy nyíltan kimondja: Ukrajna még nem kész a tagságra. Horváth Sándor Ez a politikai hullámvasút a közelmúltban sem okozott meglepetéseket, tartotta a formáját: egyszer fenn, egyszer lenn. A NATO-tagországok vezetőinek csúcstalálkozója […]

Széljegyzet: Szóljon a fociról!

Egy év csúszással, de az elmúlt hét végén kezdetét vette a „2020-as” Európa-bajnokság. Számunkra lényeges momentum, hogy ezúttal nem kellett 44 évet várni, hogy a magyar válogatott ismét ott legyen a kontinensviadalon. Talán a labdarúgást kevésbé kedvelők is emlékeznek rá, hogy tavaly november végén drámai fordítással, az utolsó percekben szerzett góllal jutott ki a magyar […]

Magánvélemény: Kidolgozatlanok, kezdetlegesek és…

A kilencedik összehívású Legfelső Tanács megalakulása óta a képviselők nem kevesebb mint 2997 törvénytervezetet nyújtottak be. Az ilyen esetekre szokták mondani: a mennyiség nem feltétlenül biztosítéka a minőségnek. Ez nem magánvélemény. Ugyanis Olekszij Kosel, az Ukrajnai Választók Bizottságának vezetője szerint nem is a jogszabálytervezetek számával, hanem a minőségével van probléma. A döntő beterjesztések többsége kidolgozatlan, […]

Széljegyzet: Járványfékezés a határon

Ukrajnában ismét enyhítenek a karanténkorlátozásokon. A külföldi állampolgárok a 72 órán belül készült negatív PCR-teszttel, antigén teszttel vagy oltási igazolvánnyal és érvényes biztosítás felmutatásával utazhatnak be Ukrajnába. A csavar, hogy a határátlépéshez nem egy, hanem két oltás szükséges, és olyan vakcina, amit az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is jóváhagyott. Továbbá az igazolásnak angol nyelvűnek kell lennie, […]

Magánvélemény: Ukrajna – kelet vagy nyugat?

2019 februárjában a parlament megszavazta azt az alkotmánymódosítási tervezetet, amellyel bekerült Ukrajna alaptörvényébe, hogy az ország az európai uniós és a NATO-tagság elnyerésére törekszik. Az indítványt 334 képviselő támogatta a 450 fős parlamentben, és mivel alkotmánymódosításról volt szó, elfogadásához legalább 300 szavazatra volt szükség. Az előterjesztés értelmében az alkotmányban rögzítették, hogy Ukrajna stratégiai célkitűzése a […]

Széljegyzet: Nyugdíjháború – ki nevet a végén?

Amíg a nagyok harcolnak, a kisemberek szenvednek, summázhatnánk a lényegét annak a háborúnak, mely jelenleg az egyre gyatrább szolgáltatásaitól elhíresült Ukrán Posta és a szociálpolitikai minisztérium között zajlik. Minden azzal kezdődött, hogy az Ukrposta áprilistól 11 százalékkal emelte a nyugdíjkézbesítésért kiszabott díját. Mondván, a juttatások egy év alatt átlagosan 37 százalékkal nőttek, de emelkedett a […]

Készítette és karbantartja a weboldal.net