Jó esély kínálkozik a korábban már működő állami nemzetiségi hivatal visszaállítására, tudtuk meg dr. Tóth Mihály alkotmányjogásztól. A kijevi kormány 503. számú, 2019. június 12-én kelt rendeletével a kulturális minisztérium keretében, mint a központi végrehajtó hatalom önálló szervét, létrehozta Ukrajna Etnopolitikai és Vallásszabadság Állami Szolgálatát. A hivatal megnyitásának dátuma az okmányból nem derül ki, de […]
Hónap: 2019 június
Széljegyzet: Gondolkodj – unk!
Olybá tűnhet, hogy a kárpátaljai magyarság szemszögéből nincs közvetlen tétje az idei előrehozott parlamenti választásoknak. Ez alkalommal egyetlen elfogadható és komolyan vehető párt sem ajánlott fel befutó listás helyet érdekvédelmi szervezeteinkhez kapcsolódó személynek. Van ugyan három olyan választókerületünk, ahol jelentős magyar közösség él, de józan ésszel könnyű felfogni: kettőben az esély egyenlő a nullával. Legfeljebb […]
Grojszman szembefordult Porosenkóval
Erős bíráló szavakkal illette egy tévéműsorban Volodimir Grojszman miniszterelnök Petro Porosenko nemrég leköszönt államfőt, volt párttársát, akiről egyebek között azt mondta, hogy nem volt meg benne a szándék a rendvédelmi szervek, köztük az ügyészségek, a vámszolgálat és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megreformálására, ami miatt neki kormányfőként „ellenséges környezetben” kellett dolgoznia. Grojszman az ICTV televízió […]
Felnőtt korban is javítható a beszédhiba?
A logopédus az, aki a nyelvi- és beszédzavarokat javítja. A beszédhibát, illetve a beszéd- és nyelvi zavart érdemes elkülöníteni egymástól. Előbbi a beszédnek csak alaki oldalát érinti, míg utóbbi súlyosabb, organikus (szervi) és idegrendszeri hátterű lehet. A logopédia az a tudomány, amely 0–99 év között jelen van az emberek életében. A korai időszakban a megkésett […]
Az ukrajnai utak 95 százalékának állapota nem kielégítő
A Világgazdasági Fórum adatai szerint Ukrajna a közlekedési infrastruktúra minősége tekintetében a világ 137 országa közül a 130. helyen szerénykedik vagy inkább szégyenkezik. A zn.ua elemzéséből az is kiderül, hogy az ország közútjainak több mint 95 százalékának állapota nem kielégítő. A cikk szerzője, Julija Szamajeva szerint a katasztrofális helyzetért elsősorban nem az anyagi eszközök hiánya […]
Bereg-vidéki pontvadászat: kettészakadt a mezőny
Hat forduló után kijelenthetjük, hogy kettészakadt a mezőny a beregszászi járási labdarúgó-bajnokságban. A listavezető Beregszászi FC 6–4 arányban hazai pályán múlta felül Kígyós együttesét, a Vérke-partiak továbbra is veretlenek a szezonban. Az 5. fordulóig élen álló Badaló rossz vendéglátóként 4–2-re verte Tiszakeresztúr csapatát, így a Tisza-partiak tapadnak az éllovasra. Nagybégány méretes zakót mért a Beregszászi […]
KISZó-kérdés: Ön választott már háziorvost?
Az Ukrajnában zajló egészségügyi reform keretében a lakosságnak ki kell választania egy családorvost, vagy belgyógyászt, illetve egy gyerekorvost, akivel szerződést köt valamelyik alapellátási központban. Eddig közel 27 millióan kötelezték el magukat egy bizonyos orvoshoz. Ehhez kapcsolódott legutóbbi kérdésünk is, arra voltunk kíváncsiak, vajon megyénkben az emberek fontosnak tartják-e, hogy szerződésre lépjenek egy szakemberrel. A kérdésre […]
Alig 16 ezerért dolgozik az elnök sajtószóvivője
Kiderült, mennyit fog keresni az elnök sajtótitkára, írja a korrespondent.net. Volodimir Zelenszkij újonnan kiválasztott sajtótitkára havi 15 720 hrivnyáért dolgozik, jelentette be az elnök adminisztrációja. Bérét a Miniszteri Kabinet 2017. január 18.-án kelt 15. sz. rendelete alapján állapították meg, mely az állami szervek dolgozóinak bérét szabályozza. Julija Mendelt június 3-án négyezer jelentkező közül választották ki […]
Családi nap keresztény értékek jegyében
Ismét eltelt egy év, és a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség a hétvégén immár hatodik alkalommal rendezte meg a Kárpátaljai Magyar Katolikus Családi Napot a beregszászi római katolikus templom udvarán. Idén is sokan eljöttek, kicsik és nagyok egyaránt, hogy együtt töltsenek egy vidám, eseménydús, szép napot. Bunda Rita főszervezőtől megtudtuk, az alkalmon a család, a házasság, […]
Sajtóhír: Igor Bondarenko lehet az új megyevezető
Miközben több név is keringett a sajtóban Kárpátalja új kormányzójának személyéről, egyes médiaértesülések szerint az elnöki hivatalban váratlant fognak húzni. A pershij.com.ua hírportál az elnöki adminisztrációból származó információkra hivatkozva már közölte is az új megyevezető kilétét. Eszerint az új kormányzó széket egy sikeres munkácsi vállalkozó foglalja el, aki a megyében nagy népszerűségnek örvendő Bondarenko cukrászdák […]