Hetyenben járt Barta Szabolcs

December 17-én Hetyenbe látogatott Barta Szabolcs, a Mezőkaszonyi Kistérségi Társulás polgármesterjelöltje, Sin József, a KMKSZ beregszászi járási szervezetének elnöke és a Beregszászi Járási Tanács elnöke, Horváth László, az UMDSZ járási elnöke és a Beregszászi Járási Tanács alelnöke, Tóth Miklós és Péter Csaba megyei képviselők, valamint Bakancsos László, a járási tanács képviselője. Továbbá jelen volt a […]

Ünnepváró tárlat a konzulátuson

A beregszászi külképviseleten az elmúlt időszakban szinte kéthetente rendeznek tárlatokat helyi művészek – szobrászok, festők – munkáiból. Ezúttal, a szeretet ünnepéhez közeledve, Karácsonyi ajándék címmel kárpátaljai festők: Szerhij Biba, Volodimir Mikita, Vaszil Vovcsok, Volodimir Pavlisin, Tarasz Danilics, Vaszil Szvaljavcsik, Iván Didik, Szima Natália, Volodimir Pavlisin, Kovács Anton, Tarasz Uszik, Borisz Kuzma alkotásait tették közszemlére a […]

Fodó Sándorról elnevezett közösségi házat adtak át Visken

Fodó Sándorról, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapító elnökéről elnevezett, a magyar kormány támogatásával létrehozott közösségi házat adott át ünnepélyesen Grezsa István miniszteri biztos szerdán a Huszthoz közeli Visken. A kárpátaljai magyar politikus szülőházában kialakított közösségi és kulturális központot avató beszédében Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program […]

Széljegyzet: Más világ

A minap fül- és szemtanúja voltam egy esetnek Csapon. Az ungvári buszra nagy csomagokkal szállt fel az öregúr. Büszkén mutatta az ingyenes utazásra feljogosító nyugdíjaskönyvét és leült. A buszsofőr szerencsére jó kedvében volt, és kicsit sem indulatosan, de szúrósan megjegyezte: valószínűleg most érkezett Magyarországról, ahol felvette az e havi járandóságát, itt mégsem akar fizetni ukrán […]

A kijevi zavargásoknak már halálos áldozata is van

Amint azt a KISZó Online már megírta, a Kijev kormánynegyedében kedden kirobbant zavargások során 17 rendvédelmis és 2 tüntető megsérült, a Nemzeti Gárda egyik tisztje pedig életmentő koponyaműtétre szorult, írja az obozrevatel.com. Amint az ismert, a tüntetők sátortábort próbáltak létrehozni, s amikor a rendőrök elkezdték azokat elbontani, kövekkel dobálták meg őket. Egy tüntető szívroham következtében […]

Őrizetben a részeg gázoló

Kerékpárost ütött el Tiszabökényben egy Mercedes Benz ML-class típusú személygépkocsi sofőrje. Az áldozat belehalt sérüléseibe. A december 15-én történt eset részleteiről a megyei rendőrség sajtószolgálata számolt be. Mint kiderült, az autó vezetője a Zrínyi Ilona úton haladva elvesztette uralmát a jármű felett és elütötte a vele egy irányba biciklin közlekedő 45 éves helyi lakost. A vétkes […]

Az utcán felejtették a gyermekeiket

Ungváron járókelők figyeltek fel az esti sötétségben az utcán csellengő két kisfiúra. Az éhes és átnedvesedett ruhában didergő gyermekekről kiderült, hogy 3 és 4 éves testvérek, akikről megfeledkeztek az éppen kocsmázó szülők. A kicsiket, akik nem tudták megmondani, hol laknak, és kik a szüleik, beszállították az egyik orvosi rendelőbe, ahonnan a személyzet tagjai értesítették a […]

Az oppozíció kritizálja az elnöki törvénytervezetet

Amint arról a KISZó Online már tájékoztatott, Volodimir Zelenszkij alkotmánymódosító törvénytervezetet terjesztett a parlament elé. A javaslat a decentralizációra vonatkozik – tájékoztat a korrespondent.net. A módosítások megtétele a minszki megállapodások követelménye. Igaz, ott pontosan meghatározott, hogy Ukrajna alkotmányában rögzíteni kell Donbász különleges státuszát, amit az államfő kategorikusan elvet. Ezzel együtt, az ellenzék álláspontja szerint az […]

Kétszer raboltak egy óra alatt

Beregszászban fiatalkorúak alig egy óra leforgása alatt két utcai rablást követtek el. A rendőrségi tájékoztató szerint az első áldozatuk egy 16 éves fiú volt, akit közrefogtak és késekkel fenyegetve kifosztottak. A másik sértett egy 40 éves nő volt, akit szintén leszúrással fenyegettek, és elragadták a táskáját a pénzével és az irataival együtt. A rendőrség rövid […]

Kárpátalján a békeláng

Osztrák cserkésztestvéreik jóvoltából idén is mindannyiunk otthonát bevilágíthatja a betlehemi jászol meleg fénye – számolt be a misszióról a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség (KÁMCSSZ) közösségi oldalán. A messziről hozott lángocskát húsz nemzet sok száz cserkészek jelenlétében vette át az összmagyar cserkészküldöttség egyik képviselője. Kárpátaljáról 19-en voltak jelen. Második éve szervez a Magyar Cserkészszövetség többnapos programot a […]

Készítette és karbantartja a weboldal.net