Újra működik az Asztély–Beregsurány, a Harangláb–Lónya, a Kaszony–Barabás és a Tiszaújlak–Tiszabecs határátkelő – közölte az Ukrán Állami Határőrszolgálat sajtószolgálata.
A sajtóközlemény szerint hétfő reggel 8 óráig (kelet-európai idő) 625-en lépték át az újra megnyitott határátkelőket, ebből 440-en kiléptek az országból, 185-en pedig beléptek Ukrajnába.
Ahogy arról korábban beszámoltunk Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter múlt hét csütörtökön Kijevben jelentette be, hogy hétfőn éjfélig mind az öt közúti ukrán-magyar határátkelő megnyílik.
A határátkelők a hatályos utazási szabályok fenntartása mellett nyitottak meg. Korábban írtunk arról, hogy több mint három hónap után, június 17-én éjféltől Magyarország irányába enyhültek a koronavírus-járvány miatt bevezetett utazási korlátozó intézkedések. A vonatkozó kormányrendelet értelmében az ukrán állampolgárok legfeljebb 24 óra időtartamra, az államhatártól számított maximum 30 kilométeres távolságon belül beléphetnek Magyarország területére, ehhez sem méltányossági kérelem, sem pedig egészségügyi igazolás nem szükséges. Tartós beutazás, valamint távolabbi úti célok esetében továbbra is egyedi engedélyt kell kérni a magyar rendőrség ügyintézési portálján. Az ukrán–magyar kettős állampolgárok számára kedvező, hogy a magyar állampolgárok szabadon – mentesülve a karanténba vonulás kötelezettsége alól – közlekedhetnek a két ország között. Az ukrán oldalon ehhez az érvényes útlevél mellett egy Magyarországon vagy Ukrajnában megkötött utas- vagy egészségbiztosítás szükséges. A Magyarországról beutazó ukrán állampolgárokat sem helyezik karanténba az ukrán szervek, miután a zöld országból érkezők (Magyarország ilyen) mentesülnek a karantén kötelezettsége alól.
Pár nappal az enyhítések bevezetése után elesett az egyetlen működő határátkelő az ukrán–magyar határszakaszon. Előfordultak olyan napok, amikor 12-16 órát kellett várnia a kilépő személyautóknak a csapi Tisza nemzetközi közúti határátkelőhelyen. Borítékolható volt, hogy több mint három hónap után sokan megindulnak.
Egyelőre változatlanul kérdéses, hogy mikor indulhat újra a két ország közötti vasúti közlekedés.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.