Felkarolják a tehetséges gyerekeket. A GENIUS Jótékonysági Alapítvány május-júniusban immár második alkalommal szervezi meg a ZeneVarázslat című képzést és hangversenyt az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával. H. Cs. A program célja a klasszikus zene népszerűsítése a gyerekek körében. A rendezvény szakmai referense Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas és Budapest Márka-díjas magyar zongoraművész. […]
Hónap: 2021 május
Ballagás a Nagydobronyi Református Líceumban
Az elmúlt évek során igencsak megszépült Nagydobronyi Református Líceumban május 8-án került sor a ballagási ünnepségre – olvasható a Kárpátaljai Református Egyházkerület hivatalos oldalán. A megjelenteket Kacsó Géza lelkészigazgató üdvözölte, aki hálát adott azért, hogy ilyen zűrös tanév után lehetőség nyílott arra, hogy a 23 végzős diák méltón búcsúzzon el az iskolától, tanáraiktól, a diáktársaktól. […]
Gyász: elhunyt a kiváló beregszászi labdarúgó
Nyolcvanhetedik életévében elhunyt Erbach György beregszászi labdarúgó, edző és sportvezető. Korábbi írásunkkal emlékezünk rá! Soha nem futballozott a profik között, nem nyert nagy tornát, pedig még Kalocsay Géza is fényes jövőt jósolt neki. Nem így lett Erbach György neve mégis egybeforrt a beregszászi labdarúgással, az elmúlt több mint fél évszázadban volt játékosként, edzőként és klubigazgatóként […]
Covid: Nyakunkon a negyedik hullám? Már a határoknál az „indiai mutáns”!
Ukrajnában keddre mintegy 2200 új koronavírusos beteget regisztráltak – ez a megelőző napinál több mint hatszázzal kevesebb –, s az előző napival azonos számú, 119 elhunytat jegyeztek fel. Harmadik napja csökken folyamatosan a napi új betegek száma, előtte viszont emelkedett és pénteken még meghaladta a 8700-at. Amint azt megírtuk, Denisz Smihal miniszterelnök valószínűnek nevezte, hogy […]
Álvakcinát kínáltak megvételre a csalók
Az ukrán belbiztonsági szolgálat az egészségügyi minisztériummal közösen lebuktatott egy nemzetközi bűnszervezetet, amely álvakcinát kínált megvételre. A hamis Pfizer vakcinával csencselő banda tagjai között ukrán, orosz, nigériai és Sierra Leone-i állampolgárok is voltak. Egy ampulláért 250 dollárt kértek. A rendőrségi jelentés szerint a csalók nagy reklámkampányt fejtettek ki, melynek során azt állították, hogy az amerikai […]
Lecsuknák Medvedcsukot
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) munkatársai kedden megpróbáltak bejutni Viktor Medvedcsuk házába, ám a politikus ügyvédei és biztonsági emberei azzal az indokkal, hogy az oligarcha nem tartózkodik odahaza, nem engedték be az épületbe a nyomozókat – írja az Unian. A két parlamenti képviselő ellen „hazaárulás” címén indított eljárást a főügyészség, a bírósági végzést Irina Venediktova […]
Gyerekekre lövöldözött a kisbuszból
A tegnap esti történésekről a kárpátaljai rendőrség sajtószolgálata számolt be. Május 10-én 22 óra körül az Ilosva mellett található Szobatin település lakói bejelentést tettek a 102-es segélyhívó vonalon, miszerint egy Mercedes-Benz kisbuszból egy ismeretlen személy lövöldözni kezdett emberekre, köztük gyerekekre, majd elmenekült a helyszínről. A rendőrség a helyszínre sietve megállapította, hogy a lövöldözés során senki […]
A Nissan kerekei alatt halt meg
Emberéletet követelő baleset történt a Rahói járásban, Lazescsina (Mezőhát) településen. Egy Nissan Navarra típusú gépjármű 27 éves, ivano-frankivszki illetőségű sofőrje áttért a szemközti sávba, ahol ütközött az ott szabályosan közlekedő motorkerékpárral, melynek 65 éves vezetője a helyszínen meghalt. A nyugdíjas korú férfi leesett a járműről, és a Nissan kerekei alá szorult, a terepjáró pedig 40 […]
A miniszter-helyettes szerint keveset fizetünk a villanyért
Kevesli a villamos energia lakossági árát az ukrán szakminiszter-helyettes. Jurij Bojko azzal érvel, hogy régiónkénti eltéréssel 2,60 hrivnyától 4 hrivnyáig kellene terjednie az áram kilowattonkénti tarifájának. A mostani 1,68 hrivnyás díjszabást veszteségesnek tartja, mondván, még a villamos energia előállításának az önköltségét sem fedezi ez az árszabás. Szerinte az államnak szabadjára kellene engedni az árképzést, nem […]
Csúcshódítás és -keresztelés a Hazajárókkal ● Kárpáti Igaz Szó
Firczák-havas múltja és jövője. 1598 méteres magasság, 11 kilométeres táv, 58 túrázó, 1 kereszt. Egy cél és egy lelkület. Simon Rita A Kárpátaljai Hazajáró Egylet nem akármilyen emléktúrára vállalkozott. A Borzsa-havasokban lévő Velikij Verh hegycsúcsot mászták meg, amit szimbolikusan visszakereszteltek a régi nevére. Arról, hogy ez hogyan is történt, és ehhez mivel kellett megbirkóznia a […]