Leonyid Kravcsuk, a donbászi konfliktus rendezésére hivatott háromoldalú kontaktcsoport ukrán delegációjának vezetője kijelentette: a belarusz gépeltérítés után Minszk nem lehet semmilyen rendezés színhelye. Ukrajna első elnökének álláspontja szerint a kialakult helyzetben, amikor Alekszandr Lukasenko diktátorként lép fel, nem képezheti megbeszélés tárgyát az, hogy maradhat-e Minszk az egyeztetések központja. Új teret kell keresni – jelentette ki […]
Hónap: 2021 május
Változtak az örökbefogadás szabályai Ukrajnában
2020-ban 2047 gyereket fogadtak örökbe Ukrajnában. 1890 esetben ukrán, 18-ban a FÁK-országok, 139-ben más államok állampolgárai biztosították az új családot a gyermekeknek – tájékoztat a Korrespondent hírportál. Az ukrán kormány változtatott az gyermekek örökbefogadásának szabályain – mondta Denisz Smihal miniszterelnök. Az újítások a Legfelső Tanács döntését követően lépnek életbe – jelentette be a Miniszteri Kabinet […]
800 hrivnyát kínált a részeg sofőr
Az eset május 23-án a késő délutáni órákban történt a megyeszékhely Gagarin utcájában. A rendőrök járőrözés közben figyeltek fel egy Volkswagen márkájú személygépkocsira, melynek vezetője megsértette a közlekedési szabályokat. Ennek okán megállították. Az iratok ellenőrzése során a rendfenntartók alkoholfogyasztás jeleit észlelték a sofőrön. „Ezt követően a férfi elővett zsebéből egy csomag cigarettát, melynek doboza 800 […]
Az utcán rabolta ki a nyugdíjast
Néhány nappal ezelőtt az éjszakai órákban rablástól zengett a Korjatovics utca Nagyszőlősön. A megyei rendőrség tájékoztatása alapján ismeretlen férfi támadt az éjszakai műszak után kerékpárral hazafelé tartó nőre. A rabló elragadta a nyugdíjas táskáját, majd elmenekült. A zsákmánya pénz és mobiltelefon volt. A nő nem tudott személyleírást adni a támadóról, ám a rendőrségnek sikerült azonosítani […]
Fontos kérdésekről döntöttek Beregszászban
Ülést tartott a Beregszászi Városi Tanács végrehajtó bizottsága – számolt be közösségi oldalán Babják Zoltán, a Beregszászi kistérség polgármestere. Az értekezleten a területi társuláshoz tartozó települések elöljárói, illetve a helyi lakosok kérésére a Mezőváriban működő líceum (Városderék utca) épülete előtt fekvőrendőr kialakításáról döntöttek . Szó esett a tranzitforgalomban részt vevő nehézgépjárművek közlekedését tiltó tábla kihelyezéséről […]
Terrorellenes gyakorlatokat tart az SZBU Kárpátalján
2021. június 1-2. között a Munkácsi és a Beregszászi járás területén tervezett terrorellenes gyakorlatokat hajt végre az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) terrorelhárítási központjának koordinációs csoportja – tájékoztat a 0312.ua hírportál. Az illetékesek elnézést kérnek az esetleges kellemetlenségekért, illetve azt, hogy forduljanak megértéssel és reagáljanak megfelelő módon a rendvédelmi szervek cselekedeteire és törvényes követeléseire, tartsák maguknál […]
Tragédia: 10 méterre az otthonától gázolták halálra a fancsikai nyugdíjast
Nyugdíjas kerékpárost ütöttek el a nagyszőlősi járási Fancsikán. A szerencsétlenség akkor következett be, amikor a biciklis megpróbált átkelni az úton – tájékoztat a megyei rendőrség sajtószolgálata. Ekkor a BMW sofőrje elvesztette uralmát a járműve felett, és elütötte a 69 éves helyi asszonyt. A nő a helyszínen belehalt sérüléseibe. A Transkarpatia hírportál szemtanúk beszámolóira hivatkozva tudni […]
Zsitomir jelenleg az ország legbiztonságosabb megyéje
Anton Gerascsenko megítélése szerint jelenleg Zsitomir megyében a legjobb a közbiztonság. A belügyminiszter-helyettes Zsitomir megyét nevezte meg Ukrajna jelenleg legbiztonságosabb megyéjének, mivel az ottani rendőrség az összes gyilkossági esetet felderítette. A lopások 80 százalékával ugyanez a helyzet, ami a rendőrség és a helyi vezetés közös erőfeszítéseinek köszönhető. Ajánlatosnak tartaná, ha még több utcai térfigyelőt helyeznének […]
Hamarosan indul a nagy útfelújítás Nagyszőlősön
A nagyszőlősi önkormányzat közbeszerzési pályázatot írt ki, amelyben útfelújításra keres kivitelezőt, írja a Goloskarpat.info. A cégek június 25-ig tehetik meg az ajánlataikat, a közbeszerzési pályázat augusztus 2-án zárul le. A projektre 66 millió hrivnyát különítettek el a kistérségi költségvetésből. A szóban forgó összegből a város több mint háromtucat utcájában végeznének kátyúzási munkálatokat. A város mellett […]
Parlament vagy törvénygyár?
A kilencedik összehívású Legfelső Tanács megalakulása óta a képviselők nem kevesebb, mint 2997 törvénytervezetet nyújtottak be – derül ki a zn.ua híréből. Az Ukrajnai Választók Bizottsága közzétette a legszorgalmasabb törvénygyártók névsorát. A lista szerint Natalja Korolevszka, az Ellenzéki Platform – Az Életért politikusa nyújtotta be a legtöbb tervezetet, szám szerint 240-et. A „kétszázasok” sorába tartozik […]