Ukrajna hatalmas műbalhét kreált az új magyar–orosz gázszerződés miatt. A gondosan és módszeresen felépített magyarellenes képre ezzel jól rátudnak aggatni újabb darabokat. Dunda György Egészen biztosan előre készültek erre, nem spontán jutott a kijevi külügy eszébe, hogy Magyarországot „leárulózzák”. A kifogásolt gázkontraktus már augusztusban nyilvánosságra került, de az ukrán fővárosban az elmúlt egy hónapban valamiért […]
Kategória: Vélemény
Széljegyzet: Árcunami
Szinte nem múlik el úgy nap, hogy környezetemben valaki ne panaszkodna az árak emelkedésére. Tény, Ukrajnában megállíthatatlanul kúsznak felfelé az árak és a szolgáltatások tarifája is. S a legbosszantóbb, hogy eközben a hivatalos béreket, nyugdíjakat mindössze néhány hrivnyával toldják meg. Az éves infláció immár hivatalosan is második hónapja meghaladja a tíz százalékot, az élelmiszerárak pedig […]
Magánvélemény: A nemzetbiztonság főnöke kétnyelvű Ukrajnát akar
„A nyelv fegyver!” „Minden ukrán szó tégla az állam fundamentumában!” „A nyelv a biztonságunk!” „A nyelv maga a nemzet!” Horváth Sándor A fentebbi jelszavakat az egynyelvű országot igenlő demonstrációkon készült fotókon találtam. Az üzenet közérthető, s kifejezi a társadalom markáns részének óhaját, mellyel – a hatályos törvények tanúsága szerint – a hatalom gyakorlói is azonosulnak. […]
Széljegyzet: (Minden)kire vonatkozik?
Újabb „lehetőséggel” élhetnek az ukrán állampolgárok. Az országban ugyanis szeptember 1-jétől egy éven keresztül adóamnesztia van érvényben. A törvényi leírás szerint ez azt jelenti, hogy büntetlenül bevallhatják eddig eltitkolt jövedelmüket az arra vállalkozók. Na de kikre vonatkozik ez? Na, ezt nem tudja senki… Szakértők, törvényhozók, átlagpolgárok különféleképpen értelmezik a lehetőséget, amennyiben utóbbiak egyáltalán foglalkoznak a […]
Széljegyzet: Leharcolt sereg
Magyarországon hatalmas az érdeklődés az önkéntes katonai szolgálat iránt – ütötte meg a fülemet vezetés közben a hír a rádiót hallgatva. Augusztus 31-ig, az eredetileg 400-as kerettel tervezett szolgálatra csaknem 700-an jelentkeztek. A hírben arra is kitértek, hogy a honvédelmi tárca a speciális önkéntes tartalékos szolgálat bevezetésével a pandémia idején segítséget nyújtott a munkájukat elveszítő állampolgároknak […]
Magánvélemény: Mióta bűn a futballszurkolás?
Anglia–Rasszisták 4–0. Így tálalta az egyik szigetországi kiadvány a budapesti vb-selejtező eredményét. A múlt héten lejátszott angol–magyar futballmérkőzésről szóló brit beszámolók nem annyira a pályán történtekkel foglalkoztak, mint a szerintük elviselhetetlen, idegengyűlölő szurkolói hangulattal. Dunda György Az angol, a nyugat-európai sajtó általánosít, szerintük botrányos volt a magyarok viselkedése. A magyar csapat nyári Eb-meccseihez hasonlóan volt […]
Széljegyzet: Motivátorok
Szeretem, amikor épp az mondja meg, hogyan, mikor és mit kellene tenni, aki semmit nem akar csinálni. Az ilyen embernek pontos elképzelései vannak, mintha sosem fogyna ki az ötletekből, de amikor a tettek mezejére kell lépni, mindig kihúzza magát a munka alól. Könnyű oldalról dirigálni. Valahogy ilyennek tűnnek az oktatási minisztérium „ajánlásai” is. A minap […]
Magánvélemény: Álarcot fel! Vagy bírságolok!
A múlt héten Mihajlo Raduckij, a parlament egészségügyi bizottságának elnöke a koronavírus-fertőzéses esetek megsokasodása miatt felszólította a rendőrséget, hogy bírságoljon meg mindenkit, aki nem, vagy nem az előírásnak megfelelően viseli a védőmaszkot – áll a zn.ua hírében. Horváth Sándor Az ötlet zseniális! Igaz, a járványnak aligha vet véget, viszont, ha valami csoda folytán a rend […]
Széljegyzet: Szabadság – pénzért
Virágzik a védettségi igazolványok és hamis tesztek feketepiaca. Bizony, már ilyen is van Ukrajnában. Az internet tele az erről szóló hírekkel, hozzászólásokkal. Legutóbb épp Hmelnickij megyében lepleztek le egy nyomdát, mely hamis igazolásokat, diplomákat, érettségiket nyomtatott és kínált az interneten megvételre. Miután az ukrán hatóságok, a Covidra hivatkozva, folyamatosan újabbnál újabb akadályokat gördítenek a határon […]
Magánvélemény: Mit mondott az elnök?
Mozgalmas napokon van túl az ukrán közélet. Nehéz lemérni, hogy a kettős ünnep kínálta számos program, látványosság közepette jutott-e kellő figyelem a nagypolitika történéseire. Pedig érdemes volt azokat is nyomon követni… Horváth Sándor Meglátásom szerint Angela Merkel német kancellár kijevi látogatása, a nemzeti lobogó napja, a Krími Platform alakuló ülése, a függetlenség 30. évfordulójának méltatása […]