Tóth Patrícia 10 éves. A tiszaágteleki kisiskolás most fejezte be a negyedik osztályt és alig várja, hogy a felsőbe folytathassa iskolás éveit. Vidám, barátságos és segítőkész a többiekkel. Nagyon aktív, szereti kivenni a részét a különböző feladatokból, legyen szó szereplésről vagy játékról. Nem kell únszolni, hogy az iskolába menjen. Kedvenc tantárgya a rajz, az olvasás […]
Hónap: 2019 június
Helyieket indít a kárpátaljai választókerületekben Zelenszkij pártja
A Nép szolgája párt mind a 199 egyéni választókerületben indít képviselőjelölteket – tájékoztat a zn.ua. Kárpátalján a párt színeiben az alábbiak szállnak ringbe a mandátumért: 68. sz. választókerület – Olekszandr Pekar menedzser 69. sz. – Edgar Tokar, a Lalovei Községi Tancs (Munkácsi járás) végrehajtó bizottságának tagja 70. sz. – Mihajlo Laba, a Nevickei Községi Tanács […]
Júliusi nyugdíjak: kinek mennyi?
Mint ismeretes, Ukrajnában 2019-ben három alkalommal ejtik meg az illetmények emelését, március után júliusban és decemberben. Júliusban a minimálnyugdíj összege a jelenlegi 1497-ről 1564 hrivnyára, azaz 67 hrivnyával változik, míg a maximális ellátmány összege 15 640 hrivnyát tesz majd ki, közli a megyei Nyugdíjalap. A kormány rendelete nyomán az idős emberek ellátmányát az infláció növekedése […]
Megújult a nevetlenfalui rendelőintézet
Nem kérdés, a nevetlenfalui önkormányzat berkeiben tudnak valamit, hiszen e forráshiányos és zaklatott világban arrafelé nem csak a puszta létre, de a folyamatos fejlesztésekre is akad szellemi és anyagi kapacitás. Mint ahogy arról nemrégiben hírt adtunk, a településen új műfüves focipálya és játszótér létesült, megújult a batári rendelőintézet és most a nevetlenfaluira sem nagyon lehet […]
Tüzes Pál: „…feszített életformám mellett csak a sport tud fizikai és lelkierőt adni a feladatokhoz…”
Egy régió ismeri mára, hiszen neve fogalommá vált. Ráadásul nem csak a neve, hanem gazdasági agilitása, mangalicahúsból készített hentesárui, kiváló biolekvárjai és persze osztályon felüli gyümölcspálinkái is kedveltek, mi több, már nemzetközi szinten is elismertek. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Tüzes Pál biogazda, a „Lekvárbáró”. – Valahányszor találkozunk, én mindig kicsit büszke vagyok […]
Kábítószerrel kereskedtek
Kárpátalján tavaly 364 kábítószer-kereskedőt füleltek le. Az idei év öt hónapja során 200 narkotikummal való visszaélésre derült fény. 91 esetben az érintetteket vád alá helyezték, 78 ügy bíróság elé került. A rendőrség három kábítószerlabort és kilenc narkóbarlangot talált a megye területén. Idén egy alkalommal 31 kilogrammnyi heroinszállítmányt tartóztattak fel a határon, a Rahói járásban pedig […]
Ajtót mutattak az oktatási miniszternek
Nem engedték be az oktatási minisztert abba az iskolába, melyben korábban tanított. A Lembergi Városi Tanács hivatalnoka azt követelte Lilija Hrinyevicstől, hogy Lemberg polgármesterétől levélben kérjen engedélyt a látogatáshoz és indokolja meg jövetele célját. A tárcavezető, aki politikai indokot sejt a háttérben, saját Facebook oldalán adott hangot felháborodásának. Kifejtette, munkalátogatásai során még soha nem akadályozták […]
500 kilométer, 3 ország, 1 cél
Rátra ért az Egy vérből vagyunk szlogenű jótékonysági futás csapata. A Vereckei-hágótól pénteken rajtoló ultrafutók hat helyszínen, közel egy héten keresztül hirdetik a véradás és a jótékonykodás fontosságát. Ez alkalommal a Ráti Szent Mihály Gyermekotthon a kedvezményezett. Gui Angéla, az akció ötletgazdája beszédében kiemelte az otthon jelentőségét, valamint a közös pozitív élményekből szerzett tapasztalatok hasznosságát […]
Végre: alkotmánybírósághoz fordultak a nyelvtörvény miatt
Ukrán képviselők egy csoportja az alkotmánybírósághoz fordult, hogy a testület vizsgálja meg a sokat vitatott nyelvtörvény alkotmányosságát – közölte a bíróság sajtószolgálata. A beadványt 51 képviselő írta alá, egyik fő kezdeményezője Vadim Novinszkij, az Oroszországba menekült és hivatalából menesztett ukrán exelnök, Viktor Janukovics hívei által alapított Ellenzéki Blokk tagja. A honatyák szerint a törvény nem […]
Vigyázat: fertőznek a kullancsok!
Kullancsencephalitis (agyvelő- és agyhártyagyulladás), Lyme borreliosis (Lyme-kór), ehrlichiosis (vérzéses kullancsláz) – ezek a kullancsok által terjesztett leggyakoribb megbetegedések. Az Egészségügyi Világszervezet tájékoztatója alapján egyrészt a klímaváltozás, másrészt a kültéri szabadidős tevékenységek népszerűsége okán egész Európában növekszik számuk. Egyes országokban 200 százalékkal nőtt a megbetegedések aránya, másutt 60 százalékos emelkedést tapasztaltak a szakemberek. Kárpátalján tavaly 95 […]